Magasztal, Uram, minden teremtményed, és híveid áldanak téged. (Zsolt 145,10)
Az, hogy itt ezen a földön ma vagyunk, az Isten alkotóképességén, szeretetén múlik. Csupán az, hogy most mi a földön vagyunk Isten dicsőségét, nagyságát hirdeti.
Viszont mindenki mondhat NEM-et Krisztusnak. Holnap Karácsony van. Érdemes-e NEM-et mondani erre az ünnepre? Megéri-e nem Őt magasztalni azért, mert a világegyetem legnagyobb tettét Ő hajtotta végre azzal, hogy eljött a földre értünk?
Holnap Karácsony. Méltón és tökéletesen megünnepelni, habár nem tudjuk, de kérjük a mi Urunkat, hogy adjon mindannyiunknak Békés, Boldog Karácsonyt!
2011. december 21., szerda
Ha valami baj éri a várost, nem az Úr hozza-e azt? (Ám 3,6b)
Minden Tőle van. Ő teremtett engem is. Neki köszönhetem azt, hogy ma is felkelhettem. Az ő kezéből fogadom el azt is, hogy most beteg vagyok és ma pihennem kell. Bármi baj is ér, tudom, hogy Ő a kezében tartja az irányítást.
Vajon bízok-e Benne, hogy a javamra vannak a dolgok? Vajon nincs-e bennem néha aggodalom?
Néha olyan vagyok, mint Lilla, aki engedi, hogy levágják a körmét, mert fel sem tudja fogni, mi is történik vele. Van, amikor olyan vagyok, mint Gergő, aki utál körmöt vágni és torkaszakadtából ordít, hogyha a körméhez nyúlnak. Máskor, pedig Zsófi vagyok, aki tudatában van annak, hogy a körömvágás kellemetlen dolog, de fontos, hogy egészséges körmei legyenek, ezért már bátran hagyja, hogy a körmét levágják.

2011. december 15., csütörtök
Fél év(es)
Pontosan fél éve és 107 perce lettünk nagy család. Lilla fél éves.
Az elmúlt fél évben, azt hiszem családunk összes tagja fejlődött. Zsófi és Gergő egyre önállóbbak lettek. Zsófi már teljesen egyedül öltözik, vetkőzik, a oviban lelkiismeretesen vár rám, amíg Gergővel átöltözünk. Gergő nagyon élvezi az ovit. Bár három hét után kidőlt, és jelenleg is itthon lábadozik, élete első középfülgyulladásával. Reméljük ez az első és utolsó.
Lilla kicsit náthás, Zsófi köhög, de még jár oviba.
Nagyon várják a karácsonyi angyalt, és Jézus születésnapjára tortát is kell sütni, mert az úgy dukál.
Nagyon édesek.
Az adventi zsákocskákkal kapcsolatban hatalmas türelemről és önmegtartóztatásról tesznek tanúbizonyságot. Kibírják, hogy egy nap egyet bontunk.
Lilla nagyon mosolygós, szeretne ülni, de még igazán nem tud, fordulni pedig nem akar. Pedig tudna :)

Férfi gondolkodás
Biztosan sokan ismerik a youtube-ról az alábbi vicces, de nagyon igaz videót.
Nálunk is bebizonyosodott, hogy igaz.
Gergő ül lent a nappaliban, én hívom öltözni:
-Gergő, gyere öltözni!
- Most nem hagyjál, gondolkodom!
- Gergő, gyere!
- Gondolkodom!
-Gergő, gyere már, mert elkésünk!
-Hagyjál, gondolkodom!
Lejövök fentről, valóban ül a kanapén, elmélyülten szopja a ujját.
-Gergő, min gondolkodsz?
-Semmin.
Szóval már három évesen is van doboza a semminek.

2011. december 8., csütörtök
Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint. (1Sám 26,23)
Van úgy, hogy ugyanazt az igét többféleképpen magyarázzuk. A magyarázatok között feszültség is keletkezhet és látszólagos ellentmondásokat is tapasztalhatunk. Az Úr igéje megihlet minket és a fejünkben rendszerré áll össze. Lehet, hogy 20 évesen így értelmezem, 25 évesen mást jelent és 30 évesen még mélyebbet értek meg ugyanabból az igéből. Ami fontos, hogy hitem és meggyőződésem szerint éljem az életemet és bármennyire is gondolom azt, hogy most már szinte minden kerek a fejemben, tudjam azt, hogy Isten kegyelmére van szükségem. Törekszem arra, hogy minél jobb legyek, örömmel fogadom, hogy merre vezet az ige és mire hívja fel a figyelmemet. Folytonos megújulásra van szükségem, mely Isten kegyelméből lehetséges és a Szentlélek Isten velem van.
Ezt a lehetőséget a gyerekeimnek is meg szeretném hagyni. Zsófi jelenleg a hercegnős korszakát éli, Gergő pedig a nííínóóós autókat kedveli, Lilla pedig sokat mosolyog. Nagyon értelmesek és nyitottak. G és Zs teszi fel az okosabbnál, okosabb kérdéseket és raktározzák, feldolgozzák a válaszokat. Apaként megpróbálok a pillanatnyi legjobb meggyőződésem szerint válaszolni. Igazi kihívás ez!

2011. december 1., csütörtök
A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn. (Ézs 40,15)
Vajon ez azt jelenti, hogy jelentéktelen vagyok számára és ha én nem foglalkozom Vele, akkor Ő is elfelejt engem? Úgy hiszem, hogy Ő valóban összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint én, vagy akár egy egész nép. Mégis foglalkozik velem. Ő egyenesen az ellenkezőjét teszi annak, mint a nagy hatalom birtokosa itt a földön. Ő megüresítette Önmagát és Jézus egy kis időre eljött közénk. A Szentlélek pedig tanúskodik az Ő tetteiről a mai napig is. Miért teszi mindezt? Mert Ő nem úgy akar uralkodni rajtunk, mint akik rákényszerítve vagyunk az alattvalóságra. Mindenkihez egyenként megy Ő oda és így szólított, illetve szólít meg engem is. Lehetőséget kaptam Tőle, hogy kinyissam Előtte az ajtómat és csak akkor jött Ő be hozzám, amikor hívtam Őt. Minden az Övé, de Ő mégis tiszteletben tartja a privát szférámat. Amikor igent mondok Neki, akkor teszem azt, amitől elégedett és boldog vagyok. Minden más esetben boldogtalan és haszontalan életet élnék és a magam értéktelenségét életem jelentős részében megpróbálnám elfelejteni, illetve takargatni. Bármit tennék, a tényen semmi sem változtathatna: kisebb, mint egy vízcsepp; értéktelenebb, mint egy porszem.

2011. november 30., szerda
Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét, a tenger hullámaihoz hasonlóan az igazság. (Ézs 48,18)
Zsófi a hétvégén azt mondta maminak, hogy "anya szigorú, apa pedig nem". Apaként egy részt örülök, hogy a kislányom nem tart engem zsarnokoskodónak, más részt viszont elgondolkodtat. Jó lenne egy kicsit keményebbnek lenni. A neveléshez hozzátartozik a szigor.
A fegyelmezés jóléthez és igazsághoz vezet. Jóléthez vezet, mert akit fegyelmeznek igyekszik. Aki igyekszik, annak adatik. Igazsághoz vezet, mert aki fegyelmezést kap az Úr értékrendje szerint, az mindig tisztában lesz a földi élet játékszabályaival és azok helyes értelmezésével.

2011. november 29., kedd
Tartsd meg parancsaimat, hogy élj, tanításomat őrizd, mint a szemed fényét! (Péld 7,2)
Sok okosnak és bölcsnek tűnő tanácsot lehet hallani a mai Magyarország helyzetének megjobbítására. A politikusok és közgazdászok szinte már versengve nyilatkoznak és cáfolják meg az előttük szólókat, miután egy újabb javaslattal rukkolnak elő, amit biztos megoldásnak tekintenek. Ilyenkor többször felmerül bennem a kérdés, hogy ez a sok okosnak és bölcsnek tűnő ember közül legalább egy is van-e, aki hisz Istenben? Ezt a dolgot nem tartom magánügynek. Vajon végiggondolták-e azt, hogy mi Isten parancsa? És ha gondoltak rá, miért nem fogalmaznak egyenesen? Vajon a média leadná-e, hogyha egy nevesebb poltikus, vagy közgazdász a Biblia szemszögéből próbálná összefoglalni a tanácsát? Úgy olvastam, hogy Orbán Viktor a hivatalos miniszterelnöki eskü letétele előtt, családjával külön is imádkozott. Sajnos, nem tudom megítélni, hogy valóban elkérte-e, esetleg folyamatosan elkéri-e Istentől a bölcsességet a szolgálatához. Azt viszont le merem írni, hogy Isten rendesen megfenyíti őt hivatalának betöltése alatt.
Vajon Isten parancsait úgy őrzöm-e, mint a szemem fényét? Tudakozódom-e Nála eleget? A szándékom biztos megvan rá. Mégsem tudom elmondani, hogy mindig igent tudok mondani az Általa elkészített helyzetekre. Férfiként feladatom, hogy irányítsam családom életének szekerét. Egyáltalán nem magánügy az, hogy mennyire figyelek Isten Szavára. Hogyha nem veszem komolyan a törvényt, nem is hagyom, hogy Isten formálja és irányítsa életünket. Ennek nemcsak rám nézve vannak következményei, hanem Dé, Zsófi, Gergő és Lilla is áldozatául válik a rossz döntéseimnek.
Zsófi ma este megkérdezte, hogy Isten miért teremtett gonosz bácsikat? A válaszom erre az volt, hogy a gonosz bácsi nem tette a jót és ezért lett gonosz.
Drága Uram! Hogyha eltévedek, mint egy elveszett bárány, kérlek Te keress meg engem. Ámen

2011. november 28., hétfő
Az utolsó napokban nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. (Ézs 2,4b)
Egyértelmű, hogy ez a mondat a mai napokra nem vonatkozik. Hallunk háborúkról és hallunk gyilkosságokról, látjuk azt is, hogy a fegyverkezés egyáltalán nem állt le, sőt hallani azt is, hogy egyre nagyobb méreteket ölt.
Mégis, Krisztus a mi szívünkben megteremti a békességet! A mi gyülekezetünkben a hétvégén presbiteri ülés volt. Jó volt egyetértésben lenni, visszatekinteni 6 évre és készülni a Karácsonyra. Otthon pedig jó, amikor egyetértésben van a családunk. Jó az, amikor gyerek és szülő is elégedett és mindenikünk tudja és érzi, hogy szükségünk van egymásra és békességben élünk.
Előfordul, hogy rákiabálok Zsófira, vagy Gergőre. Hogyha dühös is vagyok mellette, akkor biztos nem érek célt ezzel a lépéssel. Egy másik alkalommal nem kiabálok, hanem békességben próbálok rendet teremteni és a szívemben valóban ez az őszinte szándék van. Ilyenkor az igyekezetem mindig meghozza a jó gyümölcsöt.
Drága Uram! Ami szétválasztana bennünket, pont az erősítsen meg bennünket közösségként és szeressük azt, hogy különbözőek vagyunk és ezáltal is könnyítsük meg egymás életét, hiszen Te voltál az, Aki így teremtettél minket. Ámen

2011. november 23., szerda
Talán örzője vagyok én a testvéremnek? (1Móz 4,9c)
Egy cinikus kérdése lehet ez és még frappáns is próbál lenni.
Mennyiszer próbálunk kibújni a felelősség alól. Ha a lelkem mélyére nézek, én sem szeretem hordani a testvérem terhét. Mégis vegyük magunkra egymás terhét és figyeljünk egymásra. Szerintem, ha valaki nem figyel, már bűnt követett el.
Már régóta próbálom megfogalmazni, hogy Gergő oviba jár hétfőtől. Nagyon tetszik neki. Dé szoktatja be, én csak elmesélésből tudom, hogy Gergő nem is akar eljönni, amikor délben haza kell indulni. Teherautó a jele.

2011. november 22., kedd
A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll. (Zsolt 57,3)
Habár Dé elmondása alapján az értékbecslő bácsi jófej volt, valószínű, hogy csak a két szép szemünkért nem fogja a lakásunkat magas árra becsülni.
Mégis azt mondja az Ige, hogy Isten mellénk áll. Szeretem az ilyen helyzeteket, mert jó tesztnek, hogy hol tartunk az Istenbe vetett bizalmunk terén.
Drága Istenünk! Köszönöm, hogy megpróbálsz minket. Kérlek segíts, hogy elhatározásunk és cselekvésünk a Beléd vetett bizalmunkról tanúskodjék. Ámen.

2011. november 18., péntek
Ne félj, Sion, ne csüggedj el! Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít.(Zof 3,16-17a)
A Harry Potter című könyvben Hermione miután az RBF vizsgáit letette folyton azon görcsölt, hogy vajon jó válaszokat adott-e. Hermione egy nagyon okos és szorgalmas tanuló volt, de azt gondolta, hogy meg fog bukni. Majd megkapta a vizsgaerdeményeket és kiderült, hogy kitűnő eredményeket ért el.
Az életben vannak olyan helyzetek, amelyekre még úgy sem lehet felkészülni, ahogy egy vizsgára szokás. Sokkal több tényezőt kell figyelembe venni és ha minden általunk kalkulált tényezőt is figyelembe veszünk, a döntésünk lehet még rossz.
Sokszor előfordul velem a mai napig is, hogy többször átrágom magam egy-egy döntésen. Azután eldöntöm, hogy mi legyen és utána tovább rágódom rajta, hogy jó döntés volt-e. Ilyen például a végtörlesztés kérdése.
Vajon erre mit mond a mai nap igéje? Azt írja, hogy ne féljek. Akkor miért van bennem mégis az aggodalom? Mert nem imádkoztam. Nem kértem ki Isten véleményét. Magamra hagyatkozva próbáltam a lehető legoptimálisabb döntést meghozni. De most még időben figyelmeztetett Isten igéje. Kikértem Isten tanácsát és figyelek is Rá. Isten többször ad lehetőséget arra, hogy forduljunk vissza amikor eltévedünk. Ha valamiről megbizonyosodunk, hogy rossz, akkor merjük kijelenteni, hogy nem csináljuk tovább. Sokszor nagy égéssel járhat, de éljünk a lehetőséggel és hagyjunk fel a rossz irányba haladó munkánkkal.
Miután ezt megteszem és megértem, hogy mit kell tennem, nem aggódom. Tudom, hogy jó kezek közé kerültem. Erős vár a mi Istenünk és Ő mindig megsegít engem is.

2011. november 4., péntek
Eltörlöm hûtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhõt. Térj hozzám, mert megváltottalak! (Ézs 44,22)
Már többször is történt az, hogy reggel Zsófi, Gergő és Lilla az ágyunkban még egy kicsit pihengetett. Egyik ilyen alkalommal Lilla volt az első. Dé hozta őt át és mohón nekiállt szopizni. Nem telt el sok idő és mezítlábasan tompa, de hangos léptekkel érkezett Gergő. Helyet szorított magának a Lilla és mellettem lévő szűk helyen, hasra feküdt és nyomban elkezdte az ujját nagy átéléssel szopni. Dé és én is elégedetten vettük tudomásul, hogy még van pár percünk nekünk is arra, hogy kimozduljunk a meleg takaró alól. Majd hallhatóvá váltak Zsófi finom léptei. Hamarosan Gergő és Lilla között talált magának helyet. Odabújt Lillához és megsimogattam a kicsi nagylányom fejét. Úgy gondoltam, itt az ideje a reggeli kakaó elkészítésének. Dé elindította a DVD-t, Zsófi és Gergő Bob a mestert kezdte nézni. Lilla ezalatt került a legnyugodtabb álomba. Dé lejött hozzám. Hamarosan vittük a kakaókat szívószállal együtt. Zsófi és Gergő az utolsó cseppig kiitta a bögrék tartalmát. A televíziót kikapcsoltam. Ezután Zsófit megkértük, hogy öltözzön fel. Ő kritikus szemmel kiválasztotta és felvette a ruháit. Gergő pedig türelmesen várta, hogy feladjam rá a ruháját. Ezután megmosakodtunk és mi, a szülők is felöltöztünk. Elkezdődött Fodor-Adorjániék vasárnapja

2011. november 2., szerda
Uram, egyengesd előttem az utat! (Zsolt 5,9)
Teljes 4 napot volt együtt a család. Voltunk 3 napot Kőszárhegyen a Mamiéknál. A házi munkával nem kellett foglalkozzunk. Volt étel, ital, szép idő. Dé-vel sétáltunk egyet a fehérvári belvárosban és beültünk egy teaházba. A tea és a süti nagyon finom volt, de a keleti kultúra kellékei nyomasztóan spirituálissá tették a helyet és emiatt nem volt felhőtlen az ott tartózkodásunk. Dé-vel elég hamar úgy döntöttünk, hogy inkább mennénk. Ezalatt Zsófi és Gergő Hédivel volt a játszótéren. Gergő később mesélte széles vigyorral, hogy jó volt a csúszda. Lilla Mamival maradt és nagyon jó kedve volt. Dé-vel voltunk a temetőben és Dé megfogalmazta, hogy Laci ma is élő példa.
Tudunk úgy haladni az úton, hogy Istenre hagyjuk, Ő egyengesse az utunkat. Mi elfogadjuk és minden helyzetben szeretnénk együtt, jó szívvel szolgálni.

2011. október 28., péntek
József ezt mondta testvéreinek: Ne civakodjatok az úton! (1Móz 45,24)
Minden felmérésből az derül ki, hogy mi magyarok a legpesszimistábbak közé tartozunk. A bennünk lévő érzések jó részét „elleshettük” a szüleinktől és egyszerűen az van, hogy bármilyen helyzetből képesek vagyunk kihozni, hogy az miért nem jó nekünk. Így még segíteni sem tudunk egymásnak és ennek az a következménye, hogy a segítő és a segítséget elfogadó sem örülhet.
Bármennyire is pesszimista a környezet, próbáljuk azt meglovagolni és kihozni belőle a jót. Nagyon figyelmesnek kell lennünk, mert a pesszimizmus jegyei mindenkiben megvannak és könnyen tudnak hatni egy-egy helyzetben.
Ennek az évnek az igéje: Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval. (Róm 12,21)

2011. október 26., szerda
Nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt! (5Móz 30,14)
Egyszer Jézus valakinek azt mondta: Nem vagy messze az Isten országától.
Másképp fogalmazva ez azt jelenti, hogy nem vagy ott. Vannak, akiknek szimpatikus és egyet is értenek a hallottakkal, de mégsem szánják rá magukat, hogy cselekedjék is, amit hallottak. Miért?
Lustaságból. - A lustának még kenyér sem jár.
Mert az olyan utópisztikus. - Amit Isten megígér, azt veheted úgy, hogy be is teljesült.
Idejét múlt. - Annyira mai, hogy a legújabb pszichológiai tudományok kezdenek hasonló nyomon haladni, amit már a Biblia régen leírt.
Nem tudnék ilyen lenni. - Pedig ez az igazi lehetőség, hogy szabad légy.
A vesztesek tesznek így. - Ezt mondja az, aki még nem érte el azt, hogy elégedett legyen azzal, amije van.
A mai világban öngyilkosság ilyennek lenni. - Amíg nem így teszel, nem is élsz. Az adót el lehet kerülni, de Isten nélkül a halál az biztos.

2011. október 25., kedd
Én új eget és földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. (Ézs 65,17)
Nem rég Zsófi különös csillogással a szemében mesélte, hogy majd őt is feleségül veszi valaki. Kérdeztem, ki lesz az? Akinek én szép vagyok. - szólt a válasz. Zsófi még nincs 5 éves, de foglalkoztatja őt az, hogy milyen lesz, amikor őt választja valaki. Egyébként a tegnap nem említettem meg, pedig inkább oda lett volna illő, hogy Zsófi nagyon szép királylányt vágott ki papírból, melynek formáját is ő tervezte meg. Az óvó néni is megdicsérte őt kreativitásáért.
A Vőlegény egyszer csak megfogja a kezét a Menyasszonynak és ekkor már teljesen mindegy, hogy mi volt előtte.
Minél jobban kötődünk Istenhez, minél jobban hallgatunk Rá és tesszük azt, ami Neki tetszik, annál jobban vágyunk arra, hogy legyünk már Vele és hagyjuk itt ezt a helyet. Vannak, akik sokat szenvednek ezen a földön és belekapaszkodnak Jézusba. Milyen szép és dicsőséges is lesz az esküvő, amikor már Férj és Feleség együtt van, szétválaszthatatlan egységben!

2011. október 24., hétfő
Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Az én nevemért, nem pedig a ti gonosz életetek és romlott tetteitek szerint bánok így veletek! (Ez 20,44)
A művészeti ágak közül egyre többet szeretnénk bemutatni gyerekeinknek. A festészet, zene, tánc, Dé konyhaművészete nagyon fontos nekem is. Úgy hatnak ezek rám, hogy jónak és színesnek érzem az életemet. Gergő mostanában többször bekapcsolja a CD lejátszót és táncolunk. (botlábam van) Zsófival és Gergővel énekelni szoktunk, az autóban szinte mindig. (rossz a hallásom)
Az ilyen érzelmek fontosak számomra is, még ha gyakran vaskalapos reformátusnak, puritánnak is tűnök. Vannak profi művészek, akik mind pozitív, illetve negatív értelemben is képesek műveikkel mély benyomással lenni rám. Vannak, akik a Bibliát is művészeti remeknek tartják és rengeteg embert meg is ihletett a tartalma.
Ezek mind érzelmek és az agyunk fele nagyon fontosnak tartja ezeket, de ott van a másik fél agyunk is, amely levonja a következtetéseket. A művészetet lefordítja és értelmezi. Keresem a mondanivalót és, hogyha ezt az Úr nélkül teszem, akkor bizony a Biblia sem mutatja meg önmagában a lényeget. Bármennyire is törekszünk a szépre és a jóra, az életünk gonosz és a tetteink romlottak.
Az Úr úgy rendelte, hogy csak az Ő közösségében, gyülekezetében élünk igazán.

2011. október 20., csütörtök
Az Úr az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom. (JSir 3,24)
A munkám inkább a háttér munkáról szól. Akkor végzem jól, hogyha nem is kerül előtérbe a tevékenységem, csak az eredmény a lényeg, amelyet hatékonyabb előrehaladás érdekében hasznosíthatnak mások. Tartozom azzal, hogy ezt a tevékenységemet a munkáltatóm érdekében végezzem, hiszen ő adja a fizetésemet. Fizetésért dolgozom és azért, mert saját érdekem, hogy kifizethessem a számláimat, enni kaphassanak a gyerekeim és még ezen felül is legyen, amire szükségünk van. A fizetésemet és az esetleges jutalmat a ledolgozott munka után kapom.
A szolgaság mást jelent. Azért szolga, mert többet és előre kapott valamit, amit nem tud ledolgozni, ellentételezni. Egy szolga nem dugja földbe a fejét és nem cselekszik gondolkodás nélkül. Inkább nagyonis végiggondolja azt, hogyan tud jó szolgálatot teljesíteni. Tisztában van azzal, hogy ki az Ura és kinek tartozik hűséggel és jó szolgálattal. Nem esik kétségbe a helyzete miatt. Az Úrnak a tisztelettel tartozom, és azzal, hogy Ő legyen az első helyen, hiszen Neki köszönhetem a lelki életemet és a szívemet. Benne megbízom és legjobb tudásom szerint cselekszem azt, amire kér. Egy szolga, így én sem jutalmat várok. Tőle már megkaptam a fizetséget és Ő már előre többet adott, mint amennyit egész életem szolgálatáért érdemlek. Azért vagyok szívesen és örömmel az Ő szolgája, mert Ő ezt nem hánytorgatja fel nekem, hanem inkább arról van szó, hogy mindig velem van és nem hagy el sem örömömben és bajomban sem.

2011. október 17., hétfő
Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál! (Ézs 63, 19)
Vannak szálak, amik idekötnek minket és nincs szándékunkban elengedni. Ezek Isten és közém ékelődnek. Dé mondaná, hogyha így gondolkodok, akkor mentem volna el inkább remetének. Pedig itt ezen a földön is szeretnék és próbálok teljes életet élni. Vannak szeretteim és én ragaszkodom Dé-hez és másokat is szándékozom szeretni. Ilyenkor inkább arra gondolok, hogy nem szeretnék túlságosan például a pénzbe kapaszkodni, vagy arra helyezni a hangsúlyt, hogy a karrierem fontos. Ma küldött nekem Dé egy linket, egy pár soros bejegyzést olvashattam a jó pasiról. Benne az állt, hogy az istenfélő pasi még szexis is. Na, én istenfélő vagyok és Istent szeretném az első helyen tudni. Akkor tudok Istenhez a legjobban ragaszkodni, hogyha minden dolgot, amit esetleg jobban szeretnék a Vele való kapcsolatnál, hátrahagyok.
Bárcsak! Milyen mély vággyal írhatta le Ézsaiás ezt a felkiáltást?! Ilyen vágy csak azokban születhet meg, akár az árral szemben úszva is, akik mindent úgy tesznek, ahogy az Istennek tetszik. Akkor valóban nem marad más az ilyen embernek, csak az ő Ura. Mivel mi Dé-vel egymást választottuk, közösen haladunk az úton. Egymás kezét fogjuk és úgy haladunk előre és Isten minket vágyakozva vár. Ez a fajta vágy az, amit teljes egészében érdemes megélni és átérezni.

2011. október 16., vasárnap
Az Úr ad nekem erőt. (Hab 3,19)
Ma a végéhez közel jutottam egy nagy munkának. 2 hétig többet kellett dolgoznom, mint általában, de most már minden sínen van. Ennek az volt a következménye viszont, hogy kevesebbet voltam otthon és Dé-re még több feladat hárult.
Ő viszont nagy türelemmel volt végig és sok erőt láttam benne. Ez az ige Dé-nek szól az én olvasatomban. Dé-nek jó kedve, a gyerekekkel pedig minden rendben volt. Az otthoni teendőket Dé elvégezte és még arra is maradt energiája, hogy nekem is segítsen, sőt még egy masszázst is kaptam.:) A napok végére már nem sok energiánk maradt, de az erőt elkértük és megkaptuk, amennyire szükség volt.
2011. október 14., péntek
2011. október 12., szerda
Dávid ezt mondta az Úrnak: Nagyot vétettem azzal, hogy ezt tettem! Most azért bocsásd meg,
Uram, a te szolgád bűnét! (2Sám 24,10)
Komolyan vesszük-e azt, hogy Krisztus az összes bűnünket magára vette és végig ment velük a keresztre? Pontosan még a mai napig sem értem a dolgot, de látom a valóságot, hogy Jézus miattam is és helyettem is szenvedett és halt meg. Ezek miatt Isten engem igaznak és szentnek tart és nem tulajdonít nekem bűnt. Hiszem-e ezt? Akkor válik egyre hihetőbbé és nyilvánvalóbbá ez számomra is, hogyha én is gyakorlom a megbocsátást. Azt állítom, hogy szeretem Dé-t. A szám szól, de vajon a tetteim is ezt bizonyítják? Sokszor nem. Bánom én ezt nagyon, de ez az igazság. Amikor felhánytorgatom neki a hibáit, mulasztásait, akkor nem szeretem őt.
Mondhatná valaki, hogy hát a szeretet őszinte és szeretet örül az igazságnak! Miért nem mondhatom neki szeretettel, hogy ez és ez a hibája? Igen ám, de ott van az is, hogy a szeretet mindent remél. Ez azt jelentheti, hogy habár tudok a hibájáról és rossz dolgairól, mégis a jó dolgaira koncentrálok. Azzal szeretem őt, hogy nem hánytorgatom neki fel a rosszat, hiszen jogom sem lenne hozzá, és együtt örülök vele a jó dolgokért. Dé már régóta mondja, hogy egyáltalán nem érzi azt, hogy szeretem, amikor emlékeztetem őt a hibáira, de ez nem talált nálam halló fülekre. Körülbelül eddig. 2006.02.11 óta vagyunk házasok, de most tudtam megfogalmazni, hogy miért is van igaza Dé-nek.
Dé bocsásd meg az emiatti szeretetlenségemet! Remélem, fordulóponthoz érkeztünk!:)

Ki irányította az Úr lelkét, ki volt tanácsadója, aki oktatta? (Ézs 40,13)
A családi barátainkkal olyan dolgok történnek mostanában, hogy csak lesek. Nem emlékszem, hogy velünk történt volna hasonló súlyú próba. Barátaink imádkoznak és sok mindent megértenek a helyzetükből. Beszéltünk Dé-vel arról, hogy mi tudnánk-e ennyire önfeláldozóak lenni, mint amennyire a barátaink. Nem tudom megmondani, de talán szívem mélyén sejtem, hogy nem lennék rá képes. Saját erőmből biztosan nem, azonban az Úr a legnehezebb helyzetekben adja az erőt.
Hiszem, hogy barátainkat Isten helyezte ilyen nehéz helyzetbe és ők úgy néz ki, hogy kiállják a próbát. Sokszor nem látjuk pontosan, hogy Isten, mit, miért tesz, de Ő a gyermekeit olykor ostorozza, fenyíti. Az Úr lelke viszont bizonyságot tesz ilyenkor is nekünk, hogy nem kell félnünk, mert Ő velünk van és mi az Övéi vagyunk. Minden, ami történik velünk, a javunkra van és a nehézségek közepén tapasztalhatjuk meg az Erős Lelkét igazán.
F és N, bízzátok továbbra is az életeteket Őreá!
Emlékszem, hallottam valakitől azt, hogy őt nem fenyítette meg az Isten. „Vajon valóban Isten gyermeke vagyok?” – kérdezte őszintén. A bennünk lévő Lélek tesz bizonyságot, hogy az Övéi vagyunk, mert minden Hozzá megtérő ember tudja azt, hogy őt elpecsételte az Úr. Nem kell elbizonytalanodnunk! Én is azok közé tartozom, aki nem nagyon kaptam fenyítést, de az Úr tudja, hogy Ő engem, hogyan vezet és nevel .

Istened, az Úr, tudta, hogy itt jársz e nagy pusztában. (5Móz 2,7)
Ma is hallgattam a rádiót, mialatt dolgoztam és a műsorvezető a betelefonálókkal kereste, hogy ki legyen „A nap királya”. Jó tett helyébe, jót várj alapra helyeződött a hangsúly és arról volt szó, hogy a mai világban is érdemes segíteni egymásnak. A elveszett pénztárcát visszaadó, a stopposokat felvevő és mások is voltak, akik pályáztak a címre.
Az Isten Igéje iránti éhínség nem csak a világban tapasztalható, hanem gyakran a hívők között is. Amikor hajlamosak vagyunk inkább a magunk bajával törődni és nem vesszük észre, hogy a mellettünk élő ember nyomorúságán talán mi lennénk azok, akik segíthetünk, megfeledkezünk arról, hogy a mi Istenünk Kicsoda is. Bolyongóvá válunk, keressük a helyünket különböző gyülekezetekben, vagy éppen a templom padjában állandó helyünk van, de csak a létszámot növeljük. Nem lakunk jól, mert nem gyakoroljuk azt, amit hallunk. Tisztában kell lennünk, hogy Krisztus Testrészeként, mi is eledelül kellene legyünk egymásnak és másoknak is.
A pusztában szükség van a mannára.
Szeretnék jóízű és tápláló manna lenni!

Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. (Zsolt 8,6)
Sok mindenre képesek vagyunk mi emberek. Találékonyak vagyunk és együttműködünk még így bűnösen is, hiszen eszünkkel felfogjuk, hogy a közös erő nagy hatékonyságra képes.
„Nobody is perfect, but a team can be!” –tartja a mondás. És igen, képesek vagyunk például számítógépeket alkotni, vagy kirepítjük magunkat az űrbe. Könnyebbé tudjuk tenni az életünket és akár munka nélkül is képesek vagyunk nagy gazdagságban élni.
Azt viszont a legtöbb ember érzi, hogy valami nincsen rendjén. Vannak, akik eljutnak odáig, hogy kimondják, nem elégedettek az életükkel.
Az emberi lét értelme csak Istennel magyarázható. Hogyha a Vele való kapcsolattal baj van, akkor lehetek bármennyire is ügyes és okos, nem fogom megtudni, hogy mit jelent a dicsőség és méltóság koronája. Nem mintha én már elértem volna, de futok, hogy elérjem. Szaladok Istenhez és Ő egyre közelebb vonz magához. Ő megígérte nekem is, hogy hasonlókká leszünk Hozzá. Micsoda ígéret!
Ezen a héten Dé volt a gyerekekkel még este is. Nagy szolgálat, amit ő tesz és én nem is fejezem ki érthetően a megbecsülésemet. Sőt, van amikor éppen az ellenkezőjét teszem, még rakok rá terhet. Dé ettől függetlenül teszi a dolgát és nagyon jófej gyerekeink, finom és jó ételeink, tiszta és jó illatú ruháink, praktikusan és ízlésesen berendezett, takaros lakásunk van és mellesleg szeret is engem. J Mindehhez kellett például Dé okossága, ügyessége, alkotókészsége, szorgalma, bölcsessége. Nyugodtan írhatom Dé helyett is, hogy ezalatt ő is egyre közelebb kerül Istenhez.

2011. október 6., csütörtök
Az emberek igaz uralkodója, az istenfélő uralkodó olyan, mint a felkelő nap reggeli fénye. (2Sám 23,3-4)
Megszokásból én is hajlamos vagyok, hogy minden vezető politikusunkat gerinctelennek tartsam. Gyakran azt látjuk, hogy minden vezetőnk a maga hasznára törekszik és meg is ideologizálja, hogy ezzel másoknak is segít.
Előfordult már velem is, hogy az én érdekeimet kerestem és eközben azzal áltattam magam, hogy egyúttal másoknak is segítek. Nem gondolnám, hogy ilyen esetben úgy fénylenék, mint a felkelő nap reggeli fénye.
Akkor mit tegyek? Legyek olyan, aki csak a másik ember érdekeit veszi figyelembe és helyezzem a másik érdekeit a magam elé? Ugye sántít ez a dolog is. Ez olyan álszent dolognak tűnik, mondaná Dé is. Ez a fajta humanista viselkedés nem vezet, illetve vezetne semmire. Akkor mi a megoldás?
Van, amikor már rutinból is a rosszat választom. Isten törvényét betartva tudnék a felkelő nap reggeli fénye lenni. Ezt viszont a magam erejéből képtelen vagyok megtenni. Magasabbra kell tenni a mércét. Meg kell tisztítanom magamat a megszokott sémáktól és Jézusnak hagyok helyet, hogy Ő cselekedjen bennem és így rajtam keresztül másokon is Ő segítsen.
Ez nem hangzik túl gyakorlatiasnak? Először is be kell látni, hogy Isten nem miattam Van. Ő nem az én eszközöm, hanem pont fordítva van. Minden az Istenért teremtetett és akkor vagyok a helyemen, hogyha az Ő szándéka szerint végzem a dolgomat. Meg kell térni Hozzá. Tudni kell, hogy nélküle csak összezavarsz mindent. Nélküle semmit sem tudsz jól tenni. Miután megbántad, hogy Nélküle próbáltál boldogulni, már tudni fogod azt is, mit jelent Jézust behívni az életbe.
Légy a felkelő nap reggeli fénye!

2011. szeptember 15., csütörtök
A rajtatok túl esõ területeken is hirdetjük az evangéliumot, de nem dicsekszünk olyan munkával, amelyet másutt már elvégeztek. (2Kor 10,16)
Dé-vel végül meghoztuk a döntést. Isten gondoskodik rólunk és többet is ad, amire szükségünk van. Ezért továbbadjuk azt, amiről tudjuk és érezzük, hogy jobb helyen van máshol. A ránk bízott talentumokat kamatoztatni akarjuk és nem szeretnénk elásni. Ha nem így tennénk, akkor tolvajok lennénk. Továbbá nem dicsekszünk ezzel, hiszen Istené az, amit Ő ránk bízott.
Viszont tudjuk azt is, hogy Isten ránk bízta Zsófit, Gergőt és Lillát is. Tudjuk, hogy időnk nagy részét velük töltjük el és semmiképp sem szeretnénk megfosztani magunkat tőlük. Sok időt szeretnénk velük eltölteni és magunkat adni nekik.

2011. szeptember 13., kedd
Krisztus mondja: "Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa!" (Mt 10,7)
Tegyük mindezt úgy, hogy ne legyen bennünk nyereségvágy. Dolgozzunk keményen, mert szeret minket az Isten és Ő betölti szükségünket, bármilyen természetű is az.
Igazi kihívás számomra és bizalom kérdése, hogy másoknak valódi segítséget nyújtsak, ahogy Istennek tetszik és eközben nem a bevételemet nézni.
Olvasok egy könyvet arról, hogy mennyire nemes dolog takaros életet élni, a pazarlással szemben. Felfedezni a szépséget az egyszerűségben, amely ellentéte a "csúnya" fényűzésnek.
Szeretnék Dé-vel olyan életet élni, amelyben egészséges prioritás van és világosan, pontosan látjuk a lényeges dolgokat. Az irány jó és Dé-nek sokat köszönhetek.

2011. szeptember 12., hétfő
Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az õt szeretõknek. (Jak 1,12)
Tele van az életem, hiszem, hogy mindannyiunk élete, próbákkal. Ugyanakkor ezeket a próbákat sokszor nem is szeretném felismerni, mert akkor könnyebb dolgom van. Hiszen választhatom a könnyebb utat, felelősség terhe nélkül. Tehát a valóságot nem szeretném látni.
Aztán mégis szembe találom magamat a következményekkel és akkor ilyenkor mit teszek? Utólag lelkiismeret-furdalásom lesz. Ilyenkor, mit cselekszem? Például azt, hogy próbálom elfelejteni az egészet. Tizenévesen nagy mestere voltam a felejtésnek.
Ma gyakorlatban tudom, hogy a még kicsinek is tűnő téves döntésemnek, vagy mulasztásomnak hatalmas következményei lehetnek. Jóvá tenni viszont nem tudom. Ezért van szükségem Jézusra.
Például mostanság Harry Pottert olvastam. Nem a könyv lelkülete miatt gáz ez, hanem azért, mert rengeteg időmet lekötötte. De Jézus miatt lehetőségem van újra kezdeni, sőt újat kezdeni.:)

2011. szeptember 8., csütörtök
Pál írja: Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. (1Kor 3,6)
Olykor úgy érzem, megtaláltam annak módját, hogyan tudok elvonatkoztatni a pénztől. Máskor pedig azzal kelek fel, hogy a költségvetésen jár az eszem. Számomra kísértés a pénz és ez a gyengeségem a mai napig.
Sok időt töltöttem azzal, hogy összhangba hozzam a pénzt a hitemmel. Többször megpróbáltam úgy irányítani az eseményeket, hogy Istennek tetsző módon ugyan, de jómódú életet biztosítsak a családomnak. Ebben a világban ez egy nagyon jónak mondható cél. Mégsincs benne békességem.
A tegnap Dé-vel úgy döntöttünk, hogy közösen kérjük Isten segítségét. Isten adja a növekedést és én valóban át szeretném adni Istennek a kormányzást. Nem azért mert így szeretnék győzni, hanem azért mert tudom, hogy Rá van szükségem és szükségünk. Ő legyen az Istenünk!

2011. augusztus 31., szerda
Anya, te szeretsz még engem?
Ez a kérdés hangzott el az én nagy lányom szájából egy hete. Mondhatni kibújt a szög a zsákból, és Zsófi megfogalmazta, mi is a problémája. Azt, hogy problémája van tudtam, mert megint igen nehéz heteink voltak.
Tisztáztuk, hogy Lilla nem az én legújabb játékszerem, hanem egy élő kicsi lény, akit gondozni kell. Fényképeket néztünk Zsófiról és Gergőről, abból az időből, amikor még ők is kicsi lények voltak, akik gondozásra szorultak, néztünk fürdős és szoptatós képeket, hogy lássa mindenkinél ugyanez a menetrend volt.
Talán megnyugodott egy kicsit, és napirendre tér Lilla felett. Én örülök, hogy nem Lillát büntette, hanem felém adta ki a feszültséget.

Önállóság
Zsófi már nagy lány e téren. Az öltözködéssel, és wc használattal már nincs gond nála.
Gergőnél ez most alakul. Miután elfogadtattam magammal, hogy nem görcsölök a szobatisztaságán és mivel van elég dolgom, nem is teszek érte semmit...az én drága fiam közölte, hogy nem kér pelust.
És azóta csak háromszor pisilt be, az éjszakai pelenkák pedig szárazak.
Az új szandálját, amely már szupinált talpú, egyedül felveszi és viruló arccal közli: Anya, nézd, felvettem!

A kimaradt szülinap
Szabolcs már írt az esküvőről, amihez csak annyit tennék hozzá, hogy Zsófi koszorúslány volt, életében először, volt habos-babos rózsaszín ruha és fodrász által készített gyönyörűséges haj.
Illetve, hogy a késés az én hibám volt, eltévesztettem az időpontot fél órával. Addig a telefonig, míg ki nem derült a dolog, teljesen büszke voltam magamra, hogy három gyerekkel sikerült időben elindulni és időben érkezni úgy, hogy még marad is pár perc, nemcsak beesünk. Na ez nem jött össze. Ezúton is bocsánat érte kedves Flórián és Noémi.
A szülinap pedig az enyém volt. Felmentünk Lillával Budapestre, először vittem hordozókendőben. (A nagyok Hédivel állatkertben voltak.)
Szabolccsal a Deák téren találkoztunk, amíg vártam rá az evangélikus könyvesboltban szívtam magamba a könyvszagot és persze vettem neki egy könyvet.
Utána jött a meglepetés része a napnak, elvitt az én férjem engem cukrászdába ide.
Ettünk finom fagyit, azaz csak én, ő tejberizst evett, valamilyen különlegességet. Elmenőben betértünk az ajándékbolt részlegbe, ahol nagyon sok drazsé, gumicukor és cukorka volt mindenféle ízben. Volt pattogatott kukoricás is. (tisztára, mint a Harry Potterben megismert Bagoly Berti-féle mindenízű drazsék).
Utána vásároltunk alapanyagot Flóriánék ajándékéhoz, melyeket fent is felejtettünk a vonaton, így aztán az itthoni készletből gazdálkodtunk. Az eredmény nagyon szép lett, természetesen elfelejtettem lefényképezni.

2011. augusztus 22., hétfő
Odament egy leprás, leborult elõtte, és ezt mondta: "Uram, ha akarod, megtisztíthatsz." Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette õt, és ezt mondta: "Akarom. Tisztulj meg!" És a lepra azonnal letisztult róla. (Mt 8,2-3)
Igen, közben voltunk Flóriánék esküvőjén is. Noémi és Flórián Lilla keresztszülei. Egy kicsit elkéstünk a templomi részéről. Dé még sírt is miatta, hogy késünk. Arról viszont nem maradtunk le, és láttuk őket, hogy milyen szépen néznek egymásra. Ugyanakkor arról sem maradtam le és láttam, hogy Flórián derék fickóként, csak a feleségére koncentrálva mondta el az esküt, mint aki teljesen tisztában van azzal, hogy most minden egyes szavának súlya van. Flóriánék az Úr elé álltak és gondolom ők is gondoltak arra, hogyha Ő akarja, akkor a házasságukon áldás lesz. Hiszem, hogy Isten megáldotta a házasságkötésüket és közös életüket.
Dé, Zsófi és Lilla is nagyon szépek volt az esküvőn. Gergő pedig jóképű, mint mindig.:)

2011. augusztus 18., csütörtök
ami kimaradt ...
Szabolcs már írt a keresztelőről és a hittantáborról, de a kettő között még volt egy esküvő és egy szülinap is. Illetve sok-sok szép, illetve kevésbé szép pillanat.
Jöjjenek ezek.
Jöjjenek ezek.
2011. augusztus 13., szombat
Nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erõ, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim 1,7)
Ezen a héten táborban volt az egész család. Ovisok és kisiskolások között tölthettük a napjainkat. No meg ott voltak az ifisek, továbbá Virág, Lídia, Lilláék, Eszterék és természetesen „Zsolt bácsi” és Villő is.
Sokat játszottunk. Volt bújócska, fogózás, játszottuk az Adj király katonát!. Volt csocsó és homokozás. Fociztunk és azt vettem észre, hogy már mindenhová labdával járok. Nagyon szerettem kergetni a labdát és cselezni. Gyerekkoromban minden labdajátékot elkerültem, de Gergővel egy ideje rendszeresen rúgom a lasztit és most is élvezettel játszottam, mint a kicsik.
Olyan jókat ettünk, hogy ihaj. Bőség volt az asztalokon és legtöbbször még maradt is. A tízórait és az uzsonnát a helyszínen készítettük el. Az ebédet mindig egy-egy család prezentálta, akik ezt már előre önkéntesen felajánlották.
Ebéd után volt csendes pihenő, illetve alvás is. A gyerekektől szigorúan elvártuk, hogy a leterített matracokon feküdjenek és tegyék le a fejüket. Közben a nagyobbak és olykor a felnőttek is, meséket olvastak fel.
Ment a logisztikázás. A székek és asztalok mozgásban voltak, de a tányérok, evőeszközök és kanalak is rendszeres körforgásban járták az útjukat.
Láttam őszinte sírást, nevetést, civakodást és összetartozást.
Volt viccelődés, csevej és volt idő komolyabb beszélgetésre.
Jól esett az ebéd utáni kávézás is.
Csütörtök délelőtt, meglátogattuk a martonvásári Kutatóintézet parkját, amelyben sétáltunk, piknikeztünk, fociztunk. Az egyik leterített lepedőt felhasználtuk játékra és végül trambulinnak is tökéletesen megfelelt, úgyhogy repültek a gyerekek, miközben mi felnőttek jól kifáradtunk a reptetésnél.
Sokat énekeltünk és közben nagy öröm volt a szívemben, úgy gondolom, hogy sokan éreztünk hasonlóképpen. A fuvola és zongora hangja szép volt.
Zsolt a Királyról beszélt nekünk és meg is jegyeztünk 3 mondatot.
• Az Úr a királyunk, ő segít meg bennünket (Ézs. 33:22)
• Készen áll a ló a csata napján, de az Úr adja a győzelmet. (Péld. 21:31)
• Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is. (Mt. 6:21)
A múlt évben csak Dé volt a gyerekekkel a táborban. Ő azt mesélte, hogy ekkor ismerte fel, ő szeretne egy harmadik gyermeket is.
Idén én is kaptam személyeset a tábortól. Azt, hogy Dé és én erősek és bátrak vagyunk, mint az igazi harcosok. Mivel Jézus a kincsünk, a mi házasságunkat gazdagon, szeretetben és kihívásokban éljük. Az aggodalmaim egyre jobban halványulnak és sokszor már nevetségesnek is tartom őket.

2011. augusztus 1., hétfő
Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt. (2Kor 3,4)
A tegnap volt Lilla keresztelője. Zsolt Micimackóról és a hűségről prédikált.:)
Az új rajzfilmben Róbert Gida elmegy otthonról és hátrahagy egy levelet, amiben szerepel a „RÖGVEST” szó. Micimackóék úgy gondolják, hogy Róbert Gidát elrabolta egy Rögvest nevű szörny. Ők hűségesen elkezdik keresni Rögvestet és Róbert Gidát. Azzal folytatta, hogy mi is hűségünket fejeztük ki szavak nélkül, amikor több gyermeket vállaltunk, annak ellenére, hogy sokan vannak, akik egyenesen óvnak a sok gyerektől, vagy éppen felelőtlenségnek tartják a mai időkben.
Ha a költségvetésem alapján cselekednék, akkor nemhogy gyerekem, de még feleségem sem lenne. Ha hanyag volnék, „ahogy esik úgy puffan” szindrómával, akkor pedig nem varrnék felelősséget a nyakamba azzal, hogy gyereket vállalok.
Azt szeretném írni, hogy bízok Istenben.
Nem azért, mert abból indulok ki, hogyha én megteszem a tőlem telhetőt, akkor Ő is megteszi az Ő dolgát és megvéd. Ez nem egy automata rendszer. Törvény szerint semmi követelésem sem lehet Isten felé, bármennyire is jól szeretném tenni, vagy teszem a dolgomat.
Azért bízhatok Benne, mert Ő emberi testet öltött és halálával megmentett attól, hogy vesztembe rohanjak és gyermekévé fogadott.

2011. július 26., kedd
Hétköznapok
Lassan körvonalazódik a rendszer, kialakul a három gyermekes napi rutin. És kialakulnak a három gyermekes szülői dolgok.
Vannak nagyon szép és nagyon csúnya pillanatok, vannak kudarcok és sikerek. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb sikere a rendrakás.
A gyerekeim összepakolnak a nappaliban maguk után. Persze nem első szóra tették és teszik, de már megcsinálják. Ez úgy történt, hogy kértem, sokszor szépen, sokszor csúnyán és üvöltve, nem használt. Aztán jött az ősi módszer, fogtam a dobozt és pakoltam, amit értem és indultam vele kifelé. Némi hiszti után felfogták a dolgot, és mint a kis angyalok pakolták a játékaikat. Azóta, ha apa hazaér rendet is találhat a nappaliban.
A másik egyenlőre csak ma indított dolog, a szobatisztaság, Gergőre vonatkoztatva. Szeretném, ha letenné a pelenkát, egyrészt elég idős hozzá, másrészt legalább csak egyet kellene pelenkázzak, harmadrészt két gyereknek a pelenka ára elég mellbevágó élmény. Szóval küzdünk :)
Ja, és már többször is sikerült sütit sütnöm, ami nagy öröm számomra. Amin javítanom kell (a teljesség igénye nélkül): az ebéd még gyakran átcsúszik délutánra, nálunk előbb van uzsonna, illetve van hogy a mosógép többször mossa ugyanazt az adagot. De bízom a fejlődésben.

2011. július 19., kedd
Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. (Róm 8,16)
Hagyom, hogy Krisztus Lelke irányítson és Ő sok mindenre rámutat az életemben, ami pogány. Bízom Benne, hiszen én a fia vagyok és Ő az Apám. Mit jelent ez a gyakorlatban? Amikor igéjén/testvéreimen keresztül megvilágítja valamely sötét sarkomat, akkor hagyom és hálás vagyok érte. Például a Nyughatatlan jó hely arra, hogy komolyan vegyem az Atyám figyelmeztetéseit, tanácsait.
Azután a felismerés cselekedeteket generál. Erre visszajelzést Dé-től kapok. Fontos, hogy békesség, bizalom és szeretet legyen Dé és köztem, hiszen ez nélkül borulna minden. Isten után, a Dé-vel való kapcsolatomat látom a legfontosabbnak, ha rangsorolni kell.
Valahogy így szeretném én is Zs, G és L-t nevelni. Először is szeretni a gyerekeimet. Rámutatni a problémás pontokra és hagyni, hogy a gyerek feldolgozza és megoldja a problémáját. Persze figyelnem kell a korosztályok és személyiségek közötti különbségekre is. Ehhez alap a gyerekek szülők felé való szeretete és tisztelete, mert ez nélkül borulna minden.

2011. július 14., csütörtök
Ha egyesek hûtlenné váltak, vajon az õ hûtlenségük megszünteti-e Isten hûségét? Szó sincs róla! (Róm 3,3b-4a)
Többen vannak, akik megunják házaséletüket, esetleg belekeserednek, vagy éppen az új kalandokra vágynak. Ezeknek teret engedve gyarapszik a válások száma. Vajon én kellene-e határt szabjak a hűségemnek Dé felé? Azt mondani, ha ez és amaz történik vagy nem történik, akkor feladom és kiszállok? Amikor Dé-vel szövetséget kötöttem és a feleségem lett, örök hűséget fogadtunk egymásnak halálunkig. Tiszta sor. Van határa a hűségnek. A halál. Viszont a halálom Isten kezében van, így az én szempontomból a hűségnek nincs korlátja. Vajon a gyakorlatban ez ilyen egyszerű? Ha magamban bízok, akkor egy idő után biztos, hogy nem tudok következetes lenni és elbukok. Aki nagyon akarja tökéletesen végezni a feladatát, az is követ el hibát. A könyvelésemre is ezt mondta az adóellenőr: Olyan nincs, hogy nincs hiba. Viszont a házasságkötésünk Isten előtt történt meg és azóta is minden Isten előtt zajlik a közös életünkben. Tudja Ő, hogy gyengék vagyunk. Azt is tudja, hogy az ördög nem alszik. Ezért Ő segít hűségesnek maradni és ígéretemet így betartom.

2011. július 13., szerda
Zajlik az élet
Itt a Pipacs utcában. Lilla már négy hetes, egyre szebb és nagyobb. mi pedig lassan beleszokunk a háromgyerekes nagy család szerepbe.
Mindenki keresi a helyét, van aki találja és van, aki keresi. Én részemről a túlélésre játszom. Ha egy nap jól zárul és elmondhatom, hogy volt főtt ebéd, nem kiabáltam, vagy csak kicsit, már boldogan fekszem le. Lilla estéit nem veszem bele a napba, mert azok nagyon változóak. Reméljük egyre jobb és jobb lesz.
Szabolcs sokat dolgozik, de hála Istennek a múlt héten itthon tudott lenni velünk. Voltak a nagyokkal strandon Százhalombattán. Mindhárman nagyon élvezték. A gyerekek mennének, de szerencsére elfogadják, hogy mellettem a lehetőségeik korlátozottabbak.
A strandhoz kapcsolódik az a következő történet:
Zsófi a strandra menés napján lelkesen csomagolt, elővette a hátizsákját és pakolászott. Majd feltette a kérdést, mibe pakolunk a Gergőnek. Mondtam, hogy van egy lent, amit még nem adtam oda neki. Zsófi zokszó nélkül tudomásul vette, hogy Gergő egy vadi új hátizsák tulajdonosa lett. Ehhez hozzátartozik, hogy Zsófi elsődleges szeretetnyelve az ajándékozás, így ez hatalmas mérföldkőnek számít a fejlődésében.
A következő időszakban készülünk Csillagpontra és Lilla keresztelőjére is :)

2011. július 6., szerda
Jézus Krisztus mondja: "Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bõséges a mennyekben." (Mt 5,11-12)
Amikor önző vagyok, csak magamra gondolok. Nem is érdekel más. Csak a lelkemet próbálom nyugtatgatni azzal, hogy valakinek mégis odadobok egy százast, vagy szólok 1-2 jó szót a mellettem ülőnek. Ezt az életet nem szeretem.
Tudatosan egy másikat választok és ebben velem van az én Istenem. Tapasztaltam már életem során, hogy kihasználják a szolgálatkészségemet. Anyagi hátrányom származott belőle. Amikor önzetlenül szolgálok és látom a szükséget, amit ki is tudok tölteni, olyankor jól érzem magam. Nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam, vagy mit beszél. Ilyenkor minden ember szemébe tudok nézni és nem féltem azt, amim van. Ilyenkor elégedett vagyok.
A mai nap igéje arról is beszél, hogy az ilyen életnek bőséges jutalma is van. Ezt úgy mondanám, hogy ez a hab a tortán. Ma itthon voltam a családommal. Jó volt velük, köztük lenni.

2011. július 1., péntek
2011. június 25., szombat
Már több mint egy hete ...
Szóval, mint a címből is kiderül és alább már a férjem is leírta Lilla megszületett, már pontosan 10 napja.
A szülés maradandó élményeket okozott bennem. Az, hogy elindultunk a császármetszés felé, hogy felmerült az, hogy elaltatnak és nem látom rögtön Lillát eléggé rosszul hatottak rám.
Igazából agyilag és értelemmel tudom miért kell a császármetszés adott esetben és mindenekelőtt az élő egészséges gyerek a cél. Mégis átélve a lehetőséget megrémültem, sohasem játszottam magamban végig ezt a lehetséges utat.
A szüléssel kapcsolatban még rakom össze a mozaikokat, villannak be részletek, de inkább csak érzéseim vannak az eseményekkel kapcsolatban.
Ami biztos, hogy eddig még sohasem utaztam mentővel, most az is megtörtént. A mentősök nagyon rendesek voltak, bár először a gyerekklinikára kanyarodtak velem, és szólnom kellett, hogy eggyel odébb van a cél.
Az itthoni eseményeket anyukám és a nagyim koordinálta aznap, köszönet nekik érte.
Ha már köszönet, akkor köszönjük a családjainknak és Rózsika néninek a nekünk nyújtott segítséget. Hálásak vagyunk érte, még ha nem is mindig látszik.
Ha majd összeállnak a mozaikok és csendesednek az érések én is jövök egy születés történettel.
Addig is eltelt egy hét, mióta hazahoztuk Lillát. Alakul a nagy család.
Hol kisebb, hol nagyobb súrlódásokkal. Csiszolódunk össze újra, és keressük a helyünket az új helyzetben, és részemről keresem az egyensúlyt is.
Friss 3 gyerekes anyaként rögtön másnap Zsófi került előbb az ügyeletre, majd a gyereksebészetre vakbél gyanúval, Hála Istennek nem volt semmi végül.
Másnap saját gyerekorvosunk gyógyszert írt, és kiderítette a felső légúti problémát újfent.
Szóval az elmúlt héten volt újszülött és beteg gyerek egyaránt.
Várjuk a jövő hetet és bízunk, hogy minden egyre jobb és jobb lesz :)

2011. június 23., csütörtök
Keressétek elõször Isten országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. (Mt 6,33)
Három gyerek fekszik esténként a gyerekszobában. Isten gazdagon megajándékozta a Fodor-Adorjáni családot és bízom abban, hogy nem csak minket, hanem sok más embert is, akiknek az élete kapcsolódik a mienkéhez, vagy a jövőben majd még fog kapcsolódni. Lilla egy tündér. Éjszaka nagyon keveset van ébren és nagyon jófej kisbaba. Tehát 3 gyereknek olvasok, illetve a saját szavaimmal mesélek, a Mesélő Biblia c. könyv alapján. Két este foglalkoztunk a Teremtés történetével. Zsófinak sok kérdése van. Vajon bigott vagyok és rosszul készítem fel a gyerekeimet az életre? Sokan erre igent mondanának. Akkor volnék az, hogyha beszűkült gondolkozással kizárnám az külső világot és csak magunkkal, magammal foglalkoznék és még büszke is lennék erre. Ehelyett azt szeretném, hogy a gyerekeim lelkileg stabilan álljanak bármilyen vihar is éri őket. Tiszteljék és szeressék Istent, de az embereket is. Ismerjék az életet és tudják meg, hogy az élet nem egy fogalom, hanem az élet maga Jézus.

2011. június 16., csütörtök
Jézus így szólt a bénához: "Bízzál, fiam, megbocsáttattak bûneid." (Mt 9,2b)
Mivel tudom, hogy bűnösek vagyunk és tisztában vagyok azzal is, hogy miattam is van szenvedés ezen a földön, a tegnap féltem.
Ez úgy volt, hogy Erzsi telefonált, Dé 2 perces fájásokkal a mentővel a korház felé tart. Nagyon izgatott voltam és örültem, hamarosan láthatom Lillát. A munkahelyemről gyorsabban értem a korházba, mint a mentő és az orvosunkat megcsörgettem a portán keresztül, de ő éppen államvizsgáztatott. Elmentem a szülőszobák előtti váróba és ott mondták, hogy mindenről tudnak és nyugalom van. Megérkezett Dé. Bevitték, megvizsgálták és közölték velem, hogy hamarosan szülünk és bekísértek az egyik szülőszobába. Dé saját lábán 2 percre rá jött át a vizsgálóból a szobába. Nagyon lehetett látni az arcán, hogy már sok fájáson túl van. Csak annyit mondott erről, hogy nagyon fáj, de semmi jajgatás nem jött ki belőle. Minden a legnagyobb rendben zajlott. Dé mondta meg nekem, hogy eltűnt a méhszáj és segítettem őt felfeküdni az ágyra. Az új orvos bejött, bemutatkozott és nagyon megnyerő volt. Pillanatok alatt elfogadtatta magát Dé-vel is. Úgy nézett ki, hogy sima szülés lesz. A burok még zárt volt, vártunk a szülésznőnkre. Késett, így az új orvosunk elkezdte és burkot repesztett. A magzatvíz tökéletes volt. Ezután vártunk és reméltük, hogy Lilla hamarosan eléri a szülőcsatornát. Lehetett látni, hogy valamin nagyon gondolkodik az orvos. Én vizes ruhával borogattam, Dé-t és közben próbáltam mértékkel bátorítani a feleségemet. Aztán bejött egy másik orvos és láttam a tekintetén, hogy gáz van. Na ekkor kezdtem el félni! Az orvosunkból nem akaródzott kijönni, de végül mondta, hogy még egy fájást megvárunk és ha addig sem semmi, akkor megyünk a műtőbe. Rossz volt a CTG. Dé erre nagyon elcsüggedt. De aztán jött a fájás és megpróbálta összeszedni az összes erejét, én közben magamban imádkoztam. Dé-t a fájás után áttették egy másik ágyra, hogy elvigyék a műtőbe. Erre a szülésznőnk, aki időközben megérkezett mondta, hogy nincs még ennek vége, látott ő már olyant, hogy a műtőben jött ki a baba normál úton. Ekkor Dé nagyon összeszedte magát. Lehetett látni ahogy összpontosít és teljes erejével koncentrál, hogy kitolja Lillát. Sikeres volt a kísérlet. Lilla közelebb került a szülőcsatornához.
Erre az orvosunk is fellelkesedett, hogy a hüvelyi szülésnek nagy esélye van. Szólt, hogy fogjam és tartsam erősen Dé egyik lábát, a másikat tartotta a szülésznő. Az orvos elkezdte nyomni Lillát Dé pocakján keresztül, eközben a szülésznő a gátvédelemre figyelt. A doki miután megnyomta Lillát, mélyen érte nyúlt és beállította a fejét a szülőcsatornába. Eközben Dé alig ejtett ki egy pár nyögést a száján. A gyerek végül homlokkal előre érkezett ki és ahogy kihúzták lehetett látni, hogy Lilla nyakára a köldökzsinor kétszer is rátekeredett. Dé és Lilla kicsattanóan egészséges, most így különváltan is. Hála a mi Urunk kegyelmének!

2011. június 15., szerda
Ti Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok. (Gal 4,28)
Amikor egy emberrel először beszélgetek, legtöbbször megkérdezik tőlem, hogy hova való vagyok. Manapság, mintha ez kínos volna, már nem is kérdezik meg, hogy mi a foglalkozásom. Aztán végképp ritkán kérdeznek rá, hogy mit hiszek, kiben hiszek. Pedig úgy gondolom, hogy ezek nem kellene tabutémák legyenek, sőt... Vajon miért alakulhatott ez így ki? Ebbe nem szeretnék bele menni, de elgondolkodtató.
Tegnap előtt vitatkoztunk Dé-vel és egy kicsit túlzóan ugyan, de komolyan gondolva mondta azt, hogy sokszor nem látja ez igyekezetemet. Azaz a felismerés után nincs meg a cselekedet. Ez szerintem másképp megfogalmazva azt jelenti, hogy nem vagyok hiteles. Ilyenkor bosszant is, hogy nem vagyok hiteles, főleg Dé szemében. De, ami még rosszabb, hogy arra gondolok, vajon hány embert riasztottam már el Isten közeléből azzal, hogy Isten gyermekeként nem vagyok hiteles.
Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését, még jobban górcső alá vagyunk véve. Többen figyelnek minket, hiszen nem szeretnének az emberek olyanba beleválasztani, ahol hazugság van. Hogyha valamit nem úgy teszünk, ahogy mondjuk, rögtön jön a visszajelzés. Ezt is vállalnunk kell hitéletünk során.
Isten mégis használ engem. Ez a kegyelem, amikor nem az érdemeim miatt, hanem azért, mert az Ő gyermeke vagyok.

2011. június 14., kedd
Igazságosak és igazak a te utaid, népek királya. (Jel 15,3)
Sokan várunk az Igazra és vágyunk az igazságra. Mintha beprogramozva lennénk arra, hogy keressük Akire tekinthetünk és Akitől igazságot halhatunk. Ha egymás között keresgélünk és egymásnál messzibb nem látunk, jön a megkeseredés. Egy ideig talán képesek vagyunk hitegetni egymást, de utána jön a kijózanodás és a kiábrándulás. Emberben, vagy bármilyen emberi alkotásban feltétlenül megbízni, egyenesen öngyilkosság. Viszont az Istenben megbízni és bízni abban, hogy végső soron az embereket egymásra bízta, az hit, remény és szeretet.
Rám bízta Isten első sorban Dé-t. Van amikor keserűséget okozok neki, de kétségbe ejteni nem fogom, mert bízik és bízom abban, hogy egymás segítőjeként minden nehézségben számíthatunk egymásra.

2011. június 10., péntek
Legyetek türelemmel az Úr eljöveteléig. Íme, a földmûvelõ várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késõi esõt kap. (Jak 5,7)
Zsófi azt kérdezi: Mikor leszek olyan nagy, mint Barbie? Gergő pedig: Mikor megyünk már autóval, mikor utazunk már vonattal? Dé: Mikor születik meg Lilla? Én: Mikor fogom visszafizetni az adósságaimat?
Aztán sokan kérdezzük, hogy: Mikor jön már vissza Jézus? De nem csak így nyilvánulhat meg a türelmetlenségünk.
Ha az ismerőseinknél valami értékesnek tűnőt látunk, akkor mi is akarjuk, de rögtön.
Most olvastam egy plakáton, hogy a beteljesületlen álomnál van még rosszabb is, mert ennél rosszabb a beteljesült álomtól való megcsömörlés. Sokszor olyant találunk ki magunknak, aminek semmi haszna, vagy lehet, hogy hasznos, de még számunkra nem aktuális. Mégis az a vágyunk, hogy már most a miénk legyen.
Pedig életünkben mindig, mindennek megvan a maga ideje. Ha ebben bízok, akkor sosem tűnik úgy, hogy valamin hiába dolgozok, vagy sosem fogom azt gondolni, hogy ennek most nem így kellene történnie. Teszem a dolgomat türelemmel és bízok Istenben. Vajon a gyakorlatban tudok-e így működni, amikor várakozó állásban vagyok?
Nos, van rá legalább 2 tanú, hogy nem. De ez nem azt jelenti, hogy az elképzelés nem kivitelezhető. Isten nekem is megígérte, hogy Ő megtanít engem türelmesnek lenni.

2011. június 9., csütörtök
Krisztus mondja: "Aki abból a vízbõl iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." (Jn 4,14)
Ez a hét is a várakozás ideje. Szeretnénk, hogy Lilla már pocakon kívül legyen. De az Úr mást tervezett. Nem rég úgy fogalmazott valaki, hogy még Isten így gyönyörködik Dében és Lillában.
Elő szokott fordulni, hogy nem akarjuk tudomásul venni Isten akaratát.
Ilyenkor türelmetlenek vagyunk és a magunk útját járnánk inkább. Isten tulajdonosként kényszeríthetne minket az Ő akaratára, de vajon ezt teszi?
Nem. Ő az, Aki vár ránk. Ő az, Aki türelmes. Ő azóta várt rám, amióta megformált engem, hogy elfogadjam Tőle az élet vizét és a munkáját folytassa bennem, hogy olyan legyek, amilyennek eltervezett.
Hamarosan Pünkösd van. Aki tudja, hogy ez mit jelent, készítse a szívét, lelkét.

2011. június 3., péntek
Krisztus mondja: "Aki megtagad engem az emberek elõtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám elõtt." (Mt 10,33)
Mindennek ára van. Még a szeretetnek is. Ha szeretsz, akkor magadat kell adnod. Dé szereti Lillát és mostanában minden reggel úgy kel ki az ágyból, hogy a fél éjszakáját ébren töltötte, de Lilláért ez megéri. Hozzá kell tennem, hogy lövésem sincs, hogy milyen lehet a terhesség, de kívülről látom, hogy szenvedéssel jár. Dé ettől függetlenül örül, mert Lilla hamarosan megszületik.
Ilyen az életünk. Tesszük a dolgunkat, szolgálunk, szeretünk, magunkat adjuk és aztán elfogyunk. Közben bármi is történik velünk, az öröm és a hála megtalálható bennünk.
Isten is megfizette az árat a szeretetéért. Jézusban Önmagát adta és meghalt értünk.
Annak is ára van, ha valaki megtagadja Jézust.

2011. június 2., csütörtök
Szenvedése után Jézus sok bizonyítékkal megmutatta az apostoloknak, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól. (ApCsel 1,3)
Mennyiszer kell Jézus nekem is bizonyítsa, hogy Ő él? Mennyiszer jön fel az a kép, hogy azért csinálok ezt és amazt, mert pénzt sejtek benne? Teszem a dolgomat és szolgálok, de sokszor azon kapom magam, hogy mindezt azért, hogy anyagilag gyarapodjak és 1 forintból, 2 forintot csináljak. Amikor ez motivál célt tévesztek és a pénzt teszem meg istenemnek.
Ma Dé mesélte, hogy olcsóbban tud majd venni magának és a barátainak bizonyos háztartási szereket, amikor eléri az előírt vásárlási mennyiséget. Én javasoltam neki, hogy az elért kedvezményből egy részt tartson vissza magának. Most már röhejesnek tűnik ez az ötlet.
Jézus él! Azért dolgozok és szolgálok, mert Ő ezt így látja jónak. Az, hogy mennyit keresek, csupán egy melléktermék, amit teljes egészében sosem fogok tudni befolyásolni. Vajon ma kit tekintek istenemnek? Jahvet, vagy a pénzt? Hogyha kicsit a pénzt is, akkor valójában a pénzt.
Sikeres emberektől sokszor hallottam, olvastam, amikor egy előtte álló feladat megoldására koncentrált, minden más mellékes volt a számára. Ebből is azt veszem ki, hogy a siker van amikor pénzben is kimutatható ugyan, de ebben mégsem mérhető, mert nem lehet cél.

2011. június 1., szerda
Az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten. (Jak 2,13)
Vajon azért van ítélet rajtunk embereken, mert nem tartjuk be a Tízparancsolatot? Elképzelem, ahogy egy apa felpofozza a gyerekét, mert a gyerek nem fogadott szót. Valahogy ezt a képet nem tudom Istenhez kötni.
De az a kép sokkal inkább eszembe jut, hogy az apa figyelmezteti kisgyerekét, hogy ne futkározzon a lakásban ilyen fáradtan. A gyerek viszont nem fogad szót, nagy lendülettel nekiesik a fal éles sarkának és csúnyán beüti a fejét. Ilyen már történt Gergővel is.
Mivel Istennel nincsen az embernek automatikusan élő kapcsolata, rengeteg olyan szabály van az életben, amiről az ember nem is tud. Ezért az ember biztosan szabályt szeg és nem jól alakulnak a dolgai, mert beüti a fejét. Azért, hogy az élő kapcsolat létrejöjjön, Isten keresi az övéit és elment a legmélyebb helyre is értünk. Ő irgalmas és megbocsát annak, aki felé fordul. Ezek után az ember egyre kevesebbszer botlik meg, mert Istennel élő kapcsolata és hallgat az Urára, mert tudja, hogy minden tanács az ő javát szolgálja.

2011. május 31., kedd
A századosnak ezt mondta Jézus: "Menj el, és legyen a te hited szerint." És meggyógyult a szolga még abban az órában. (Mt 8,13)
„Legyen a te hited szerint.” Ez nem azt jelenti, hogyha erősen hiszek, akkor mindig úgy lesz, ahogy elképzeltem. De azt biztosan jelenti, hogyha imádkozok és kérek, meghallgat az Isten.
A tegnap este Zsófi elővette a párnája alól az imádságos füzetecskéjét és úgy mondta el az imáját, hogy közben nézegette azt. Zsófit is meghallgatta az Isten, ebben biztos vagyok.

2011. május 30., hétfő
Jézus ezt mondta: "Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa." Azután rájuk tette a kezét. (Mt 19,14-15)
A tegnap Istentiszteleten Zsófi és Gergő kapott egy kis füzetecskét, amibe ott a foglalkozáson ragasztottak különféle matricákat, a Gergő matricáit inkább Eszter ragasztgatta be.:) Egy-egy lapocskára rá volt írva, hogy kiért lehet imádkozni.
Dé is szokott a gyerekekre vigyázni az Istentisztelet alatt és ő is nagyon kreatív és eredeti szokott lenni. Szerintem a gyerekek így játszva egyre többször tapasztalhatják meg Jézus közelségét. Köszönet érte Dének, Eszternek, Villőnek, Lillának és a Kitzinger családnak!

2011. május 27., péntek
Mi, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét. (1Thessz 5,8)
Egy rokoni levelezés során jött elő a kérdés, hogy nem gondolom-e azt, hogy megmosolyogtató, sőt nevetséges a mai időkben Istenhez ilyen erősen ragaszkodni? Nagyon fontos kérdés. Másoktól például azt hallom, hogy azért nem járnak templomba, mert oda lenézett, jelentéktelen emberek járnak. Szintén mások pedig a gyerekeinket féltik, hogy szegények simán ki lesznek téve a gúnyolódásoknak. Kívánom-e ezt a gyerekeimnek? Persze, hogy nem. De az utat mindenkinek magának kell megjárni, aki közelebb akar kerülni Krisztushoz.
Saját bőrömön tapasztaltam, nagyon veszélyes tud lenni az állapot, amikor szívem egyik része a világ felé húz, a másik része pedig Istenhez szeretne fordulni. Ilyenkor védtelen az ember és könnyen esik mások áldozatává.
Csak akkor vagyok felvértezve teljesen, hogyha 100%-ig kinyitom a szívemet Jézus felé.
Nem megoldás, hogy Elé fedett lepelben állok csak annyira, hogy meglessem, ki is Ő. Vállalnom kell, hogy Elé térdelek és tegyen velem azt, amit Ő jónak lát. Ekkor Ő ellát engem a szükséges eszközökkel.

2011. május 26., csütörtök
Mikor már?
Családom tagjait és a legtöbb embert, aki meglát engem, ez a kérdés foglalkoztat.
Magamról már nem is beszélek. Tudom, hogy még érik Lilla idegrendszere odabent, de néha fizetni tudnék azért, hogy valaki kiszedje onnan. (Mondjuk a végén fizetni is fogok).
Tegnap minden rendben volt a klinikán, és utána Szabolccsal beszereztük a még szükséges dolgokat. Megvettük az ajándékokat is, amiket Lilla fog hozni a testvéreinek. Nagy lesz az öröm, ebben biztos vagyok. Kaptak a gyerekek ruhát is, készülvén arra, hogy egy darabig nem jutok el velük vásárolni.
Szabolcs hős volt, túl élt 6 boltot és egy terhes, hisztis nőt.
Továbbra is várunk, én hol türelmesen, hol türelmetlenebbül.De mint tudjuk, bent még senki sem maradt.

2011. május 24., kedd
Anya, lánya és az öltözködés
Bennünket is elért a ruha mizéria, már tart egy ideje, de eddig sikerült csellel, és fondorlattal kikerülni a reggeli összetűzéseket. Télen ugyanis előnyben részesült a radiátoron melegedő ruha a többivel szemben.
Most nyáron már nehezebb a helyzet.
Zsófi teljesen önállóan öltözik fel és választja ki a a ruháit. Általában mindig megtalálja a harmóniát és a megfelelő vastagságot is.
Ma reggel nem így történt.
A barna virágmintás blúzhoz egy vastag bársonynadrágot választott, és igen nehezen állt arrébb az elképeléstől. Próbált utána szoknyát több félét, én elejétől fogva egy rövidnadrágot javasoltam. Végül nagy kínlódás és fenyegetőzés árán felvette a rövidnadrágot és egy idő után bele is nyugodott a dologba, főleg amikor elmondtam, hogy emlékezzen csak nekem is van rövidnadrágom.
Persze a fél óra alatt amíg a vihar elült, volt sírás, hisztizés, kiabálás. Miután mindketten megittuk a reggeli kakaónkat, azaz rendbe tettük a "cukorszintünket", megbeszéltük a dolgot higgadtan. Bocsánatot kértem tőle, amiért nem sikerült másképp a reggel.
Arról is beszéltünk, hogy az emberek nem a ruhától lesznek szépek. Remélem legköelebb mindketten bölcsebbek leszünk.

Péter így szólt hozzá: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen." Mire õ így szólt: "Jöjj!" Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment. (Mt 14,28-29)
Gergő mindig nagyon örül, amikor megérkezek a munkából. A tegnap különösen örült. "Apa szereld meg az autópályát. Eltört." A kisautók parkolóháza eldölt és a tartólábak kiestek a helyükről. Gergő teljesen meg volt győződve arról, hogyha apa megérkezik, újra üzemképes lesz a parkoló és ő pedig újra játszhat. Természetesen mindent meg is tettem, hogy a meggyőződése szerint alakuljon. Sőt, volt egy kis idő a közös játékra is.

2011. május 20., péntek
Istennek van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bõségben éljetek minden jó cselekedetre. (2Kor 9,8)
A május hónap tele volt és van munkával. Dé és én is úgy érezzük, hogy egy kicsit túlvállaltam magam és ez a prioritásunkban is okozott némi zavart. Kevesebb idő jutott Istenre, kevesebb egymásra és kevesebb a gyerekekre is. Ilyen máskor is előfordult, de most az is rendkívülinek mondható, hogy otthon is inkább a munkámmal foglalkoztam és figyelmen kívül maradt az is, hogy Dé hamarabb fárad el, mert Lilla már nagyon nagy a pocakban. Nagy kihívás számomra az a munka, amit felvállaltam. Azt láttam és látom benne, hogy ezzel olyant alkotok, amivel sok embernek segítek. Azt viszont nem akartam észrevenni, hogy a nyereségvágy is vitt előre, ami végül borította az értékrendemet. Csak beköszönő jelleggel voltam Istennel és a családdal. A minőségi idő viszont hiányzott.

Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. (Gal. 2:20)
A tegnap Dével beszélgettünk arról, hogy olyan „bibliai” vagyok, hogy az már néha idegesítő. Azon gondolkodtam, hogy néha én is idegesítem magamat.:) Ez azért lehetséges, mert beszédemmel és cselekedetemmel ilyenkor a törvényt akarom betölteni. De ez nem megy!
Így ez átcsap képmutatásba. Akkor vagyok emberi, hogyha az érzelmeimet, fájdalmaimat, félelmeimet kimondom. Elismerem, hogy bűnös vagyok és én is bizonyíték vagyok arra, hogy Krisztus nélkül elveszett és célomat tévesztett ember vagyok. Nincs ez másképp akkor sem, amikor olyan magabiztosan tudom láttatni az Isten által kijelölt utat. Akkor lennék nem bosszantó, hogyha gördülékenyen, mindenkit szeretve, szolgálva, csakis mások valódi érdekeit látva, tenném örömmel a dolgomat. A bennem lévő Krisztus úgy formál, hogy ezt Ő elérje nálam.
De még nem vagyok kész és ami idegesítő bennem, az a farizeusságom, ami alapból vagyok.

2011. május 18., szerda
Az érem másik oldala
Sok jó és örömteli dolog szerepel a bejegyzések között, de természetesen a Pipacs utcában sem mindig süt a nap.
Főleg nem ha az ember lánya feleség anya és ez mellett 36 hetes várandós, bár azt hiszem ez a terhesség kategória.
Az eddigi 8 hónap sem volt fenékig tejfel számomra, de most már végképp alig bírom elviselni magamat. Elsősorban saját magammal vannak problémáim, amiket remekül tükrözök a családom tagjaira.
Egyre türelmetlenebb, ingerlékenyebb és frusztráltabb vagyok. A Nagyim tegnap megnyugtatott, hogy már csak pár hét és jobb lesz.
Na ez az amiben nem vagyok teljesen biztos, bármennyire várom is az őskáoszt, azért félek is tőle. Gergő mostanában sokat hisztizik elég hangosan, Zsófi ellenkezik elég gyakran és mindehhez jön egy újszülött. Ezen gondolatok után végképp megijedek.
De bízom abban, hogy "az anyaméh gyümölcs jutalom", és képes leszek ebből a szemszögből neki indulni a következő napoknak, csak fentről és felülről lehet nyerni :)

2011. május 17., kedd
Ajándékozás
A biciklis történethez tartozik egy másik sztori is.
Miután Zsófi megkapta a bringát természetesen Gergő is kereste, hogy hol az övé. A kisebb testvér sorsa őt sem kerülvén, megkapta a választ, miszerint otthon van, azt fogja használni, ami a Zsófié volt. Ez a válsz egy darabig kielégítette.
Már otthon a vacsorához készülődve ül az asztalnál, rám néz és közli: Anya, én nem kaptam játékot.
Félelmetes érzés volt. Anyai szívem facsarodott, mert természetesen szívem szerint mindent megadnék a gyerekeimnek, de hát ugye van józan ész és ha az nincs, akkor Isten szerencsére megteremtette a férjemet.
Szóval nyeltem egyet, és megígértem, hogy legközelebb ő kap játékot.
A dolog mélységét jelzi, hogy az esti imádságba is bele kellett foglalni.
Vasárnap megint előkerült a téma, Szabolcs már hajlott az indulásra, menjünk vegyünk dömpert, de most nekem is volt józan eszem és mondtam, majd ha arra járunk és lesz veszünk. (Hősnek éreztem magam a saját szememben, hogy lám milyen bölcs is tudok én lenni). Felajánlottam egyet a dugi könyvek közül, egy verdásat.
Na ez kiütötte a biztosítékot Zsófinál. Gergő megkapta a könyvet, Zsófi pedig rögtön sírva fakadt, hogy ő nem kap semmit. Hosszas elemző beszélgetés következett a bicikliről, a vásárlásról, és az ajándékozásról.
Mondjuk, azt tudni kell,hogy Zsófia fő szeretet nyelve az ajándékozás, és főleg a tárgyi dolgok. Semmi sem kidobható és eltehető, mindenről tudja kitől mikor kapta.
Szóval nehéz ügy lesz kialakítani az egyszer az egyik másszor a másik elvet, de mi próbálkozunk.

LILICS
Lilics, azaz Lilla. Zsófi nevezte el így a kistestvért.
Szerinte ez egy nagyon jó név lesz neki. Egyelőre még csak bentre használjuk, ha kijön akkor Lilla lesz, legalábbis Zsófi ezt mondta.

Jézus Krisztusé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. (1Tim 6,16)
Ma a Metro újságban Lady Gaga-ról olvastam. Ő a legnépszerűbb a Facebookon. A rajongóit az ő szörnyecskéinek nevezi.
Hogyha az értékrendünk tetején nem Jézus Krisztus áll, minden borulhat. Könnyen válhatunk „szörnyecskékké”, vagy éppen szörnyecske gyárossá.
A gyermekeimnek éppen ezért, mind szóval és mind cselekedettel Jézus Krisztust hirdetem.

2011. május 16., hétfő
Készülődés, várakozás, türelmetlenség
A lakás lassan teljesen átalakul bababaráttá, a gyerekszobában áll a kiságy, Gergő megtanulta, hogy nem mászhat bele és nem játék tároló.
A nappali is átesett a festésen, szép fehér lett és tiszta, köszönhetően Nagyinak, Károlynak és Klári néninek. Nekünk már csak nagyon kevés tenni való akadt.
Ma bekerült a helyére a járóka, amely a lenti lakosztálya lesz a kisasszonynak.
A pocakban és környékén minden rendben, már csak várni kell türelemmel, amelyben nem vagyok túl jó. Nem szeretek várni, és nehéz számolni a napokat. Fizikálisan már nem vagyok a magam ura, elég nehezen gurulok A-ból, B-be.
A teendők listájában most a csomagolás áll, össze kell pakolni a kórházi cuccot. Remélem így a harmadik gyerekre már rutinosan fog sikerülni, nem fogok itthon hagyni semmit, és sikerül mindent úgy összekészíteni itthon is, hogy ha kell behozni valamit az Szabolcsnak kéznél legyen.
Szívesen fognám a kezeim közé a család legifjabb tagját, de tudom, hogy még bent van a legjobb helyen, mert a tüdeje és idegrendszere még érik.
Tehát várok és igyekszem felkészülni az őskáoszra, ami a kórház után jön.

Bicikli
A múlt héten nagy dolog történt, Zsófi új biciklit kapott. Már egy éve tud két keréken tekerni, és a hosszú lábai már nem fértek el a 14-es biciklin, így gazdagodtunk egy 16-os igazi csajos bringával, amihez természetesen egy hercegnős védősisak is járt.
A gép nagyon megy, a fék kezelés még néha nehézkes, de Zsófia nagyon boldog, és meg van az első könyök horzsolás is.
A boltban, amikor odamentünk az eladóhoz, hogy egy ilyen bringát szeretnénk, a fickó megjegyezte, hogy pótkerék nem kell.
Zsófi legnagyobb női öntudatával, azzal a bizonyos női hangsúllyal lazán közölte: "Én már tudok tekerni".
Hát most tekerünk, és próbáljuk Gergőt rászoktatni az egyensúlyozós bringára, kevés sikerrel.

Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élõkön uralkodjék. (Róm 14,9)
A Nyughatatlan újra él. Azért fontos ez számomra, mert Isten nagyokat cselekedett és cselekszik a fórumon és chat-en keresztül is. A tegnap több bátorítást is kaptam arra, hogy vegyem ki az aktív részemet ebből a szolgálatból. Bizony nem magamnak élek, hanem az Úr munkára szólít és engem is használni akar, hogy minden bárányát megtalálja.
Zsófinak mesét olvastam és ő nézegette a hozzá tartozó illusztrációkat. Látott egy szép tájat és a Napot. Mondta, hogy nagyon szereti a szép, napsütéses időt és tudja, hogy Isten szereti őt.

2011. május 11., szerda
Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! (Lk 8,18a)
Többen, milliókat is odaadnának azért, hogy a pénzügyi világ nagymesterével, Warren Buffett-tel pár percet beszélhessenek. Volt olyan, aki 330 millió Ft-ot fizetett ki ezért és azt mondta utána, hogy megérte.
A tegnap este befeküdtek a gyerekek az ágyba és Dé olvasott nekik mesét. Én kimentem 30 percre, futni és amikorra visszaértem még a gyerekek ébren voltak. Vártak, hogy jó éjszakát kívánjak nekik.
Ma, amikor hallom Isten, az én Uram és Atyám szavát, az felbecsülhetetlen. Figyeljük és lássuk meg, hogy mit mond Ő nekünk! A mai világban a többféle világnézet felett van egy nézőpont, ami az Istené. Ezt nem szabadna elfelejtenünk.

2011. május 10., kedd
Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. (Mt 6,10)
A hétvégén voltunk játszóházban. Nagyon jót játszottunk. A felnőtteket is elbírta a csúszda. Olyan gyorsan telt az idő, hogy nem is vettük észre. Aztán szóltam Zsófinak és Gergőnek, hogy lassan indulnunk kell. Gergő jött is, de Zsófinak nem akarózott jönni. Zsófi kérte, hogy csak még egyet csússzon. Mondtam neki, hogy rendben, még egyet csúszhat és addig Gergőt felöltöztetem, de aztán jöjjön, mert lejárt az időnk. Vártam, de Zsófi mégsem jött vissza. Aztán elkezdtem keresni őt és a sok gyerek közül kiszúrtam őt, ahogy minket néz Gergővel és várja, hogy mit csinálok. Rászóltam, hogy azonnal jöjjön. Jött is aztán sietve.
Talán így érzünk mi belül. Szeretnénk, hogy úgy legyen, ahogy mi akarjuk, de a lelkünk mélyén tudjuk, hogy az Atyánk akarata szerint kell cselekednünk. Abban vagyok biztos, hogy Ő tudja, hogy mi a jó nekem. Hiszen Ő teremtett engem, ezért figyelek Rá és megkérdezem Tőle, hogy mi legyen?

2011. május 9., hétfő
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert õk megelégíttetnek. (Mt 5,6)
Nekem ez jár! Szoktuk mondani mi emberek. Megdolgoztam a pénzemért. Jó anya, vagy apa vagyok, ezért megérdemlem, hogy szót fogadó, okos, egészséges és szép gyerekem legyen.
A tegnap este Zsófi hisztizett, mert úgy gondolta, hogy még egy mese jár neki. Én pedig mérges voltam a szomszédra, mert hangosan kiabált a gyerekére és ez zavarta a gyerekeket.
Vajon jogosan követelőzünk, vagy gerjedünk haragra. Vajon a mi igazságunk szolgálja-e az Úr igazságát? Szerintem követelésem és jogom az Istennel szemben nincsen és ezért az indulatos igazságteremtő cselekedeteim sem jogosak.

2011. május 6., péntek
Krisztus mondja: "Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni az eltévedtet?" (Mt 18,12b)
Az elmúlt napokban a munka járt az eszembe. Annyira belevesztem, hogy már otthon is azzal foglalkoztam. Meg is lett az eredménye. A tegnap már olyan voltam, mint egy zombi és a gyerekeimmel sem tudtam egy értelmes mondatot váltani, nem beszélve arról, hogy nem is játszottam velük. Dén is már láttam, hogy kezdi megelégelni a túlórákat. Ma viszont pompás péntek van és megkeresem azt, ami elveszett. Tartalmas időt fogok tölteni a családommal.

2011. május 3., kedd
Mindenre van erõm a Krisztusban, aki megerõsít engem. (Fil 4,13)
A tegnap beszéltünk Dével arról, hogy milyen híreket olvastunk a meggyilkolt Al Kaida vezérről. És van-e ezzel kapcsolatos személyes félelmünk? Dé mondta, hogy elgondolkodott azon, hogy én Budapesten dolgozom és metróval közlekedem, ezért egy terrortámadástól egy kicsit félt engem. De utána rögtön hozzátette azt, hogy úgyis az lesz, amit az Isten megenged és így nyugodt abban, hogy bármi jön, lesz ereje arra, hogy megoldja.

2011. május 2., hétfő
A mi Urunk hosszú tûrését üdvösnek tartsátok. (2Pt 3,15)
Amikor kicsi voltam, egy-egy helyzetben lassabban cselekedtem és tettem a dolgaimat, mint mások. Az elvárás és a noszogatás viszont megvolt, hogy gyorsuljak már fel. Nagyon mérges tudtam lenni ilyenkor. Nem szerettem, hogyha siettetnek. A mai napig el tudok durranni, hogyha valaki rosszkor kezd siettetni.
Ugyanezt látom Zsófiban is. Vannak olyan helyzetek, amikor ő nagyon szeret szöszmötölni. Ilyenkor próbálok türelmes lenni, de nekem sem mindig sikerül. „Apa, csak betakarom a Barbie-imat és már megyek is.” Ez akár 5 percig is eltarthat Zsófinál.
Ma vittem Zsófit oviba és már késésben voltunk. Zsófi kérdezte, hogy "Miért sietünk apa?". Éreztem a hangján, hogy nagyon nem tetszik neki a gyors tempó. Elmagyaráztam neki, hogy a következő vonatom nagyon későn indul és azért kell siessünk, hogy ne késsem le a mostanit. Sikerült megértetnem vele, hogy most neki is gyorsnak kell lennie ahhoz, hogy jól induljon a napunk. Zsófi erre nagyon gyorsan összeszedte magát.
A hétköznapokban mi emberek sokszor vagyunk türelmetlenek egymással. Gyakran hozunk ítéletet és kijelentéseket is teszünk egymásra elhamarkodottan. A gyerekeink az istenképet először rólunk, szülőkről, de elsőbb sorban az apáról mintázzák. Hosszútűrő szeretnék lenni gyerekeinkkel, mert így lesz az életük kiegyensúlyozott.

2011. április 29., péntek
Ami ugyanis nem látható Istenbõl: az õ örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétõl fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. (Róm 1,20a)
A tegnap Zsófi megkérdezte, hogy hol van Isten? Van Neki szobája? Mondtuk neki, hogy Ő nem látható, de Ő mindent lát és mindenről tud. Erre azt kérdezte Zsófi, hogy kastélyban él-e? Mi pedig mondtuk, hogy Ő trónon ül.

2011. április 28., csütörtök
Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. (Róm 14,8)
A tegnap későn mentem haza, így a gyerekek már ágyban voltak. Dé mondta, hogy Zsófi még nem alszik. Amire a gyerekszobához értem az ajtó már tárva nyitva volt és Zsófi az ágyában helyezkedett, mocorgott. Odamentem hozzá és megsimogattam. Zsófi mondta, hogy puszit is kér. Miután megkapta mosolygott és elégedett volt, aztán megjegyezte, hogy Gergőt is simogassam meg.
Én is így vagyok Istennel. Az Ő simogatására vágyom és amikor megkapom, öröm van a szívemben és elégedett vagyok, azután szeretném, hogy mások is kapjanak simogatást.

2011. április 27., szerda
Húsvét
A húsvéti készülődés idén sem volt az igazi, vagyis olyan amilyet igazából én elképzeltem. Nem baj majd talán jövőre, vagy utána.
Nem sütöttünk sütit, és tojást is egyedül festettem éjszaka, hogy a vasárnapi vadászathoz legyen alapanyag.
Reggel elolvastuk a húsvéti történet a Mesélő Bibliából, Zsófi figyelmesen hallgatta, végül annyit fűzött hozzá, hogy ez "nagyon meghalós volt".
Zsófi keresztapja szolgáltatta a vadászat helyszínét, hatalmas udvarral és sok fészekkel, illetve sok csokival is. Szabolcs már írta, hogy tőlünk egy-egy színezőt, illetve közösen mesekönyvet kaptak. A mesekönyv akkora siker volt, hogy a vadászat utáni pihenésként Szabolcsnak fel is kellett olvasnia Pancsellinó legújabb történetét.
Utána istentisztelet, majd irány a Mamihoz. Késő este értünk haza, az eredménye a másnapi hosszú alvás lett.
Hétfőn Zsófi várta a locsolókat, Gergő pedig miután az első locsolót látta nálunk, közölte, hogy akkor ilyenre ő is menne. Így elindultak Szabolccsal, és jó későn kerültek elő. Mind a ketten nagyon élvezték a körutat. Ezután irány Mamához ebédelni, ahonnan délután haza, és mindenki egy nagy alvással pihente ki a délelőtti eseményeket, tudniillik a locsolkodás és a locsolás utáni virágzás elég fárasztó dolog.
Szép volt a hétvége, és igazán mozgalmas.

Az elmúlt napok, azaz inkább hetek
Az elmúlt napok igen csak eseménydúsak voltak családunkban. Nem még nem Lilla született meg. :)
A történet húsvét előtti hétvégén indult, amikor családom másik három tagja és Szabolcs testvére, Hédi elindultak Erdélybe. Itthonról indultak fél kilenckor, a repülő tizenegykor indult. A fél kilences indulás előtti őrület természetesen meg volt, majd én még utána is tartogattam magamnak valamennyit.
Miután kis családom elhagyta a terepet megérkezett a nagyim és Károly, majd később Klári néni, hogy a fürdőszoba és a gyermekszoba kifestésén és kitakarításán fáradozzanak. A gyerekszoba kipakolása volt a legnagyobb élmény, konkrétan el sem hittem mennyi cucc van benne. Teljesen megtöltöttük vele a hálószobát. Munka jól haladt, főztem ebédet és délután négykor becsuktam az ajtót a lelkes munkások mögött, akiknek ezúton is köszönjük még egyszer a segítséget. Este már csak gyönyörködtem a műben. Minden szép fehér, tiszta és festék illatú volt.
Mielőtt felmerülne a kérdés, a családom pont annyira hiányzott, amennyire ilyenkor szokás. Megbíztam a férjemben, hiszen a gyerekek apja, nem világgá mentek csak Erdélybe, én pedig mi tagadás szeretek egyedül lenni. Legelőször hétfőn éreztem, hogy most már na, itt lehetnének.
A "szabadságomat" nagyon élveztem és nagyon jól esett, volt, hogy fél tízig aludtam, amiért nagyon hálás vagyok, mert valószínűsíthetően a következő két éveben ilyen alkalom nem lesz. :)
Végül mindannyian épségben hazaértek és mindenki jól érezte magát.

Jézus így szólt Tamáshoz: "Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek." (Jn 20,29)
Vajon azért választom az Urat, mert a győztes oldalhoz szeretnék tartozni? Hiszen ha az Urat szolgálom, akkor Ő győzelmet ad nekem. Vajon azért vettem feleségül Dé-t, mert a jó házasság csak erősebbé tesz? Hiszen ha egészséges házasságban élünk, akkor hosszabb és boldogabb élet vár rám. Nem így gondolkodok!
Az Urat szolgálni és Dé férjének lenni is igazi kihívás, életcél. Nem számításból teszem a dolgomat. Az a célom, hogy személyiségemmel és tevékenységemmel, azaz teljes lényemmel tegyem azt, amit Isten jónak lát. Ez pedig az, hogy szeressem az Urat és szeressem Dé-t is.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy számításokat végzek és mindent megvizsgálok, de mindent azért teszek, hogy teljesítsem a küldetésemet.

2011. április 25., hétfő
Krisztus eltörölte a követelésével minket terhelõ adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. (Kol 2,14)
A gyerekek Húsvétra több ajándékot is kaptak. Gergő nagyon örült a Sam, a tűzoltó című foglalkoztató füzetnek és Zsófi pedig egy My little pony füzetecskét kapott. Zsófi keresztapjánál kapták meg az ajándékokat és volt tojásvadászat is, amit én is nagyon élveztem.
Kaptak mesekönyvet is.
Max Lucado: Értékes vagy
A foltmanókról szól, akik kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A foltmanók egész életükben, minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. De voltak olyan manók, akik egészen mások voltak, mint a többi. Nem volt rajtuk sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanók voltak. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat – csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajtuk!

2011. április 23., szombat
Krisztus mondja: "Ne aggódjatok életetekért." (Mt 6,25a)
Sokan félünk attól, hogy kitűzzünk magunk elé valamilyen célt is. Félünk a kudarctól, vagy azt mondjuk, minek próbálkozni, úgysem sikerül. Pedig bátornak kell lenni! Lehet, hogy nem úgy sül el a dolog, ahogy elterveztük, de a kemény munka így is úgy is meghozza a gyümölcsét. Ha meg sem próbálom, akkor mivel töltöm el az életemet? Bölcs döntés abban bízni, hogy valahogy csak lesz és nem tenni semmit? Vajon Isten azt akarja sugallni, hogy nem kell tennünk semmit, mert Ő mindent nekünk ad? Ellenkezőleg! Ő mindig arra sarkall, hogy munkálkodjunk és dolgozzunk.
Egy csomó mindent rám bíz. Rám bízott többek között 3 gyermeket is. Már azon is gondolkodtam, hogy elég vakmerőség Isten részéről az, hogy fiatal házaspárokra bízza a gyerekeket. Hiszen sok mindent nem tudtam én sem, amikor Zsófi megszületett. Akkor félnem kell, hogy el fogom rontani? Nem, Ő azt mondja, hogy ne aggódjak. Tehát nincs is szándékomban aggódni.
Persze, most Dé biztos mást állítana. Látott ő már elégszer engem is aggódni. Igen, ekkor van az, hogy kicsiny a hitem. Mégis, ha végiggondolom Isten nem hagyott engem cserben soha.

2011. április 15., péntek
A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Akinek van füle, hallja! (Mt 13,8-9)
30 éves vagyok. Dé a feleségem és van 3 gyermekem is. Boldog és elégedett vagyok, hogy a felnőttek világát felelősséggel élem és ennek ilyen látható gyümölcsei vannak.
De vajon segítek-e már a Magvetőnek, vagy még mindig tejre van szükségem és arra várok, hogy engem etessenek?
Úgy gondolom, hogy az Úr már nagyon sok dolgába beavatott és sokat tanultam illetve tanulok Tőle. Szeretnék százannyi termést hozni és jó tanító lenni!

2011. április 13., szerda
Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. (Ef 4,29)
A tegnap este én altattam Zsófit és Gergőt. Elolvastam nekik 3 kisebb mesét, Noé bárkáját, Icinke picinkét és a Csiribirit. Nagyon tetszett nekik. Gergő a szójátékoknál hangosan nevetett. Zsófi pedig eközben lapozgatta azokat a könyveit, amelyeket mindig a párnája alatt tart. Miután végeztem a mesékkel, szóltam Zsófinak, hogy kapcsolja le most már a lámpáját ő is. Zsófi erre azt mondta, hogy mindjárt. Kértem őt, hogy most tegye meg, mert már késő van. A válasz az volt, hogy csak még 2 perc. Mondtam neki, hogy én most szeretném, ha lekapcsolná és vártam ezek után az eseményeket és arra gondoltam, hogy nagyon nem szeretném felvinni a hangomat. De nem is kellett már nyomatékosítanom, kiabálnom és rászólnom, mert Zsófi lekapcsolta a lámpáját. Nagyon örültem neki.

2011. április 12., kedd
Amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni. (Róm 4,21)
Egy politikus, amikor ígérget, azt még nem lehet készpénznek venni.
Ha én teszek egy ígéretet, az sem biztos, hogy megvalósul. Szoktam figyelni, hogy a gyerekeimnek ne tegyek valótlan ígéreteket, de bizony már előfordult, hogy nem tudtam megvalósítani azt, amit megígértem. Mindezt a legjobb szándék mellett.
Zsófinak már több napja megígértük, hogy könyvet vásárolunk neki. Azóta többször is voltunk könyvesbolt közelében, de még nem vettük meg neki a könyvet.
Ha a hétköznapi életből vesszük a példát és azt, hogy egy édesapa nem mindig tudja az ígéreteit betartani, arra következtethetnénk, hogy a Biblia is tévedhet.
Abban pedig hinni kell, hogy Isten ígéretei biztosan megvalósulnak. Ezt a hitet pedig Isten képes bennünk kimunkálni. A saját erőlködésünk nem elég az igaz hitre.

2011. április 11., hétfő
Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is. (1Tim 4,16)
Mostanában gondolkodtam azon, hogy vajon nem viszem-e túlzásba azt, hogy minden nap keresem az Istentől jövő tanítást. Többen is tettek ilyanfajta kijelentést, hogy ez már túlzás, amit csinálok.
A tegnap voltunk Tordason, Zsoltéknál. Vele is beszéltem erről és ő megnyugtatott, hogy szerinte ezt nem viszem túlzásba.
Önmagam mellett, pedig figyelnem kell a családomra és a környezetemre is. Amit az Isten már megmutatott nekem, azt szeretettel és alázattal szeretném tovább adni, hogy egészséges értékeket kapjanak rajtam keresztül is.

2011. április 9., szombat
rend és tisztaság
A mai napon gyermekeim és férjem reggel elindultak Mamihoz (Szabolcs anyukája), én pedig szépen elterveztem a reggeli pirítós mellett mi is legyen a mai menetrendem. Dolog volt (és maradt is) bőven.
Szép tervet kovácsoltam amibe szinte minden benne volt, gardrób, háló, gyerekszoba és a földszint. Az előbbiekben pakolni és szortírozni is kellett, az utóbbiban csak takarítani.
A tervből végül a földszinti takarítás és a gyerekszoba összepakolása és kitakarítása valósult meg. A maradék időben igyekeztem elfogadni, hogy a derekam nehezen viseli a pocakom és a porszívót egyszerre, illetve a szekrény alá már nem tudok lehajolni, csak térdre ereszkedve érek célt.
Elég nehezen viselem a növekvő fizikai korlátokat, de mindenki megnyugtat, hogy én akartam magamnak és már nem tart sokáig, igaz egyre nehezebb lesz. :)
Azért örülök, hogy legalább ennyi elkészült és reménység szerint előbb vagy utóbb minden a helyére kerül. Csak ne lennék ennyire türelmetlen ...

2011. április 8., péntek
Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. (Jak 1,19)
A tegnap este Gergő nagyon éhes volt és ahogy bejöttünk az udvarról egyáltalán nem akart kezet mosni. Inkább felült a magasított székére és várta, hogy valaki adjon neki ételt. Én pedig többször is kértem, hogy előbb jöjjön kezet mosni. Egy idő után eljutott a füléig és mondta is, hogy KEZEM, HOMOKOS. Így meg is tudta győzni magát, hogy előbb valóban kezet kell mosson. Ezek után már simán mentek a dolgok. Mindenki megkapta azt, amit elgondolt magának.

2011. április 7., csütörtök
Aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik. (Mt 23,12)
Tudok róla, hogy vannak olyan házasságok, amelyekben a férfi az úr és a döntéseinek be kell hódoljon asszony és gyerek egyaránt. A Bazi nagy görög lagzi című film megtörtént eseményeken alapszik és nagyon vicces, de ugyanakkor tragikus is lehet egy ilyen család története.
Dé-nek és nekem is megvannak a feladataink, amit végzünk. Gyakran úgy alakult ki a munkamegosztás, hogy észre sem vettük, hogy szakemberekké válunk egy-egy területen. Dé, a feleségem és igazi segítőtársam. Nem versengek vele és nincs is szándékomban őt irányítani.
A gyerekeimmel a kapcsolatom teljesen más, de a szabály rájuk is érvényes, hogy a szabad akaratukat megpróbálom tiszteletben tartani. Természetesen itt a nevelés felelősségét is figyelembe kell vennem.
Az viszont előfordul, hogy a családtagjaim hibáit nagynak látom és mint egy bulldózer, tarolok azzal, hogy simán a szemükbe mondom, hogy ez és ez nem tetszik. Nagyon nagy kihívás az, hogy szeretettel figyelmeztessek, vagy emlékeztessek és így próbáljam építeni a Dé-t, Zsófit és Gergőt. Mindezt nem azért, mert nekem személy szerint valami nem tetszik, hanem azért, mert szeretem őket és szeretném, hogy egyre több értékes tulajdonsággal rendelkezzenek.

2011. április 5., kedd
Ha eggyé lettünk Krisztussal halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is. (Róm 6,5)
Észrevettem, hogy a pénzügyeinket gyakran úgy alakítom, mintha nem volna Isten. Van amikor félelemből hozom meg a döntéseimet és ezért kapkodok. Olyan mintha nem tudnám, hogy Krisztus kiemelt a mulandóság törvényének rabságából.
Dé és én is egy szűk úton haladunk. Megfigyelhetjük egymáson is, hogy milyen törékenyek és esetlenek vagyunk. Dé a tegnap figyelmeztetett engem, hogy ne csüggedjek el és a megszerzett tudásomat használjam, amikor lépegetek az úton. Tisztában kell lennem azzal, hogy Isten kirendeli a mindennapi kenyeremet és többet is ad ennél. A rám bízott javakkal úgy kell foglalkoznom, hogy hűségesen és bölcsen osszam ki azoknak, akiket Isten rám bízott. Semmiképpen sem szeretném a bőrt is lehúzni a másikról. Főleg igaz ez arra, hogy Dének, Zsófinak, Gergőnek és Lillának is meg szeretném adni anyagilag és lelkileg is, amit csak tőlem kaphatnak meg.

2011. április 4., hétfő
Boldogok, akik békét teremtenek, mert õk Isten fiainak neveztetnek. (Mt 5,9)
Ma voltunk ultrahangon és Lilla bemutatta nekünk az arcát 4D-ben. Nagyon fotogénnek tűnik. Szép arca van, magas homlokkal. Nagyon örülünk Lillának és annak, hogy egészséges.
Mátyás (az ultrahangos) ha rossz hírt is kell közöljön a szülőkkel, képes őket úgy megnyugtatni, hogy nem mennek ki kétségbeesetten az ajtaján. Ezt egy korábbi alkalommal mesélte el nekünk, de hála Istennek, hogy Lilla és a placenta is kicsattanóan egészséges.
Mátyás rákérdezett, hogy tervezünk-e negyediket. Ő is nagycsaládos és már nagypapa is. Látszik rajta, hogy teljes meggyőződése van arról, hogy nagycsaládban élni ajándék.

2011. április 1., péntek
Lilla
Lilla már szerepel a gyermekek között, de még a pocakban éli kis világát.
Az életünkben nagyon sok minden történik és változik, ahogy készülünk és várjuk a megszületését.
Zsófi számára már teljesen érthető dologról van szó, és gyakran beszél róla, a múltkor éppen szomorkodott, hogy még nem jött ki, pedig neki hiányzik. Lelkesen segített ruhákat pakolni és a játékai közül is félretett már néhányat a húga számára. A főnyeremény persze az új szekrény, amelyen tükrös ajtó van és illegetheti magát előtte.
Gergő más tészta. Nem igazán foglalkozik a hasammal, néha odajön rábök a melleimre és közli baba, de mostanában már kétszer sikerült a hasamra mutatnia :). Ami számára jókora változás, hogy letettük a babkocsit, már csak gyalogosan, vagy motorosan közlekedünk Martonvásár utcáin.
Szabolcs sokat dolgozik, szerintem egyre inkább tisztában van mi vár rá. Jelenleg rettentő jól viseli terhes felesége nyűgjeit.
Én már érzem, hogy fizikailag más a terhelhetőségem és lassabb vagyok, pedig még van hátra minimum 8 hét. A lassulást jelzi, hogy tegnapi sétánk alkalmával Zsófi az utca végéről visszakiabál nekem: Anya, gyere már gyorsabban, lassú vagy! (én az utca felénél ha tartottam).
Jelenleg tehát a várakozás és a türelem dominál, amíg megérkezik Lilla. És utána jön az őskáosz :)
A életünk folytonos fejlődés, ahogy Szabolcs szokta mondani.

hétvégi pihenés
Végre engedett a internet az erőszaknak és a héten először be tudtam lépni a blogba, hogy írjak is.
A múlt hétvégén nagy dolog történt életünkben, hosszú idő után először, pontosan kifejezve a nászutunk óta, a férjem és én kettesbe töltöttünk egy egész hétvégét Zalakaroson.
Itt kell megjegyeznem, hogy amikor elmondtuk Zsófinak és Gergőnek, hogy elmegyünk pihenni, Zsófi nemes egyszerűséggel megkérdezte, miért nem fekszünk le az ágyunkba és kezdünk el pihenni ott? Végül is ez is egy megoldás lett volna. :)
Nagyon jól éreztük magunkat. Nem kellett megetetni senkit, nem kellett átöltöztetni senkit és senki nem igényelte azonnal apát, vagy anyát.
Csak egymás igényeire kellett figyelnünk, aludtunk, sétáltunk és társasoztunk, Szabolcs kihasználta a szálloda wellness részlegét, én pedig pedikűrösnél jártam és kiolvastam egy könyvet, egy jó vastag könyvet ( a Millennium-trilógia első kötetét, A tetovált lány címűt.).
Szóval a hétvége csak a miénk volt, gyerekek itthon a mamával.
Vasárnap délután kiderült, hogy igazából nem is hiányoztunk, jó, hogy hoztunk ajándékot, és legközelebb azért válasszuk az ágyat.

Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e õket? (Lk 18,7)
Minden relatív. A mai világunkban azért nehéz kiállni a hitünk mellett, mert folyamatosan megkérdőjelezünk mindent és gyakran bizonyítást is nyer, hogy az eddigi ismereteinknek nem volt helyes alapja. Ma van április 1., a bolondok napja. Ilyenkor van olyan komoly hírlap is, amelyben hamis híreket tesznek közzé és az emberek simán elhiszik.
Abban viszont bizonyosak lehetünk, hogy az Úr, az abszolút igazság és Ő szeretettel, igazságot szolgáltat az övéinek és nekünk. Szeretnék Zsófinak, Gergőnek és Lillának élő példa lenni, hogy én az Úr igazságában feltétlenül megbízom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)