A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KÖZÖSSÉG. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KÖZÖSSÉG. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 18., csütörtök

Az igaz megérti a nincstelenek ügyét, a bűnös azonban nem tudja megérteni. (Péld 29,7)

Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. (Róm 15,1)


2014. május 1., csütörtök

Emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az Úr. (Zsolt 111,4)

Az Úr Jézus vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: "E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre." (1Kor 11,25)


2014. január 1., szerda

"De nekem olyan jó Isten közelsége!" (Zsolt.73:28a)

Drága Édesatyám! Feledhetetlen élmény és kaland, időt együtt tölteni, végigcsinálni nehéz és egyszerűbb időszakokat Veled. Te szólsz hozzánk és mint a földi szülő a gyermekének, elmondod, hogyan mérjük föl a helyzetet, mit tegyünk adott esetben, vagy éppen dicséretet, fegyelmezést is kaphatunk Tőled. Kívánom, hogy az új év is Veled teljen el és mi előrébb jussunk a Te szereteted megtapasztalásában, továbbadásában. Ámen

2013. október 19., szombat

Jézusnak mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hû fõpap legyen az Isten elõtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bûneiért. (Zsid 2,17)

Egy köztiszteletben álló polgár és az ő társasága valóban megpróbál erkölcsös életet élni. Még az is előfordulhat, hogy nagyjából sikerül is nekik tisztességes életet élni. Most eltekintek attól, hogy sok hír arról számol be, hogy csak a felszínen mutatkoznak a tisztesség jelei. A magát erkölcsösnek valló és gyakorló társaság lenézi azokat, akik gyakrabban buknak el erkölcsi téren. Ez velem is így elő szokott fordulni. Aztán van az is, hogy egy ilyen társaságban nem is merjük bevallani gyengeségeinket, és ez a folyamatos makulátlanságot mutató álca fárasztó, személyiségromboló, szeretetlen, barátságtalan.

Egy keresztyén környezetben is ilyen előfordulhat.

Törekednünk kell a jóra, nemesre, de sosem felejthetjük el, hogy mi is a világból jöttünk és tele van az új életünk is botladozással, így nem követelőzhetünk a barátunkkal szemben sem, főleg akkor nem, ha még meg sem tért. Azonban bátoríthatjuk, segíthetjük és útbaigazítjuk egymást.

2013. szeptember 13., péntek

A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, (ApCsel 10,38a)

Vannak humanitárius szervezetek, humánus, ateista emberek jó cselekedetei, amik zavarba ejtően hasonlítanak a krisztusihoz. És vannak olyan hívők, akik csak beszélnek a jóról, de nem cselekvők.

Aztán vagyok én is, aki könnyen mond ítéletet és ezzel együtt zavarba is jövök, amikor máshogy áll a helyzet, mint gondoltam. Jézus tudja szétválasztani a jót a rossztól. Én meg csak arra vágyom, hogy tudjam, mi a jó és mi a rossz. A saját ítéletem hibás és egységet rombol. Amikor viszont hagyom, hogy Ő döntsön, mindig megláthatom a valóságot, ami építő az egységben maradás számára is.

2013. január 12., szombat

Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! (Róm 7,24-25a)

Olyan szépek a terveink és tudjuk, hogy mit kellene csinálni, mégsem tesszük meg. Miért? Mert bűnös testem van.

Mégis itt van közöttünk Isten országa. A gyümölcsökből is látja az, aki nem vak. Ez a világ homlokegyenest az ellenkezőjét termeli ugyan, de ha jól figyelsz, akkor látod egyes emberekben, hogy van szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.
Isten országa már itt van közöttünk és ha most nem csatlakozol az Úr Jézus Krisztushoz, akkor halálod után is csak keserűség és kínlódás lesz osztályrészed.

Az Úr látható teste mi vagyunk. Nem tökéletesek és ha nem látsz mélyebbre, akkor csak egy rakás szerencsétlent és bolondok gyülekezetét fedezed fel bennünk. Saját erőnkből valóban azok vagyunk. Viszont Jézus erejét kapjuk meg olykor és ilyenkor csodákra vagyunk képesek. Felfedezzük, hogy a Király valóban munkálkodik és jól érezzük magunkat Isten országában, bőségben. Látjuk egymáson is a változásokat és ahogy kibontakoznak a jobbnál jobb új dolgok.

Jelenleg wellness-ezni vagyunk Dé-vel, ebből is látszik, hogy a testi örömök sem maradnak ki az életünkből, hiszen Ő bőséget ad és nem aszkétizmusra hív el.

Uram! Szabadságom van mindenre, mert Te szabadítottál meg. Mehetek abba az irányba, amelyet Te jelöltél ki. Köszönöm! Ámen

2013. január 8., kedd

és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Mt 28,20b)

Jézus a Király és nem egy trónteremben ülve fogadott, hanem megkeresett engem nyomorult helyzetemben.
Amikor látom és megbánom bűnömet, Ő már ott van velem. Nem kell a Canossa járás.
Szamár hátán érkezett Király Ő, Aki alázatos és közöttünk jár.
Még csak szüksége sincs rám, de beépített tervében és hasznossá váltam a Kezében.

Egy csapatban úgy hallgathatunk a Királyra, hogy figyelünk, mert Ő általában nem a legnagyobb hangadón keresztül szólal meg.

Urunk! Egy kis faluban jelentetted ki, hogy Te vagy a Felkent. Alázat kell ahhoz, hogy ma is felismerjünk Téged. Szeretnék alázatos lenni. Ámen

2012. október 11., csütörtök

Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek (1Kor 5,6-7)

Mit tehet egy közösség, hogy erős hitű legyen? Egy csoport annyira erős, mint a leggyengébb tagja. A közösség tagjai ezért bátorítják, segítik egymást, hiszen erősek akarnak lenni. A régi kovász önzőzik és így az ember célját téveszti, hiszen az önzés elgyengít és leterít.

Segítsük a templomépítést imával és cselekedettel, mert így leszünk erősek.

Istenünk! Köszönöm, hogy gondot viselsz templomunkról. Ámen

2012. szeptember 27., csütörtök

Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged.” És azonnal újra látott, és követte őt az úton. (Mk 10,52)

Bartimeus vak koldus volt és így a társadalom kirekesztettje. Amikor valami oknál fogva kirekeszt egy közösség, nem marad nyom nélkül az életünkben. Megsebzetten, betegen és egyedül mit lehet tenni? Kiálts. Mit kiálts? Jézus, könyörülj rajtam!

Ma reggel Zsófi bosszantóan irigy volt. Mondtam neki, hogy mindenkinek irigy szíve van, de Jézus meg tudja jobbítani. És ti nem?- kérdezte tőlünk. Nem, mi nem tudjuk megjobbítani a szíved. - mondtam

2012. augusztus 6., hétfő

A tanítványok elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg. (Mk 6,12)

Célzott tevékenységet végeztek ezek a tanítványok. Az Úr indította el őket, és a feladatukat elvégezték. Ekkor sokak meggyógyultak.

Nem tervezték viszont "agyon" a dolgot. Nem vittek magukkal semmit. Útra keltek úgy, ahogy voltak.

Én, illetve mi vagyunk a tanítványok. Az Úr ma is szólít minket.

Uram! Szeretném azt tenni és mondani, amivel Te bíztál meg. Ámen

2012. június 22., péntek

De ha ezt mondaná: Nem gyönyörködöm benned, akkor itt vagyok, tegye velem, amit jónak lát! (2Sám 15,26)

Lillát, amikor megszületett, úgy köszöntötték a gyerekek, mint egy régi testvért. Már a pocakban számon volt ő tartva, a testvérei szemében is.

Az Ő akarata az, hogy éljek és Jézus ezért kiitta a poharat. Mindaddig, amíg ezt nem ismertem fel, az ördögé voltam és elveszett. Az Ő szempontjából nézve viszont öröktől fogva kiválasztott és örökös.

Drága Uram! Legyen meg a Te akaratod, mert ez az egyetlen jó, ami velem történhet. Ámen

2012. május 29., kedd

Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek az Isten! (1Sám 12,24)

Szokták mondani, hogy ember tervez és Isten végez. A jelenlegi kormány félidőben van. A politikai akarat is, csak egyfajta emberi akarat.

Drága Uram! Kérlek, segíts, hogy a nemzetünk igyekvése Téged szolgáljon. Kérlek Uram azért, hogy ne valljunk szégyent. Ámen

2012. május 10., csütörtök

Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! (5Móz 6,4) 

Mi, testrészek különbözőek vagyunk, de a szövetek egybe tartanak minket, mert így természetes. Fej pedig csak Egy Van, amely irányít minket.
Tegnap Zsófit vettem ki a kádból és mondta bosszúsan, panaszosan: "Anya törülközővel szokott kiemelni!" Igen, az Anya és Apa különbözik, de hála Istennek mindkettő szerethető.

Atyánk! Ékesek és ékesítettek Istene vagy. Kérlek, segíts, hogy eszembe legyen ez akkor is, amikor mással akarom összehasonlítani magam. Ámen

2012. április 22., vasárnap

Nemzedékről nemzedékre dicsérik műveidet, hirdetik hatalmas tetteidet. (Zsolt 145,4)

Közösségben élni jó. Családom van, gyülekezetbe járok, munkahelyem van, a magyar nemzethez tartozom. Egymásra vagyunk utalva. Adok és kapok, mindkettőt tudnom kell művelni. Isten szeretete rajtam keresztül is áradhat. Belegondolok, hogy akkor érzem magam igazán a helyemen, amikor cselekedeteim az Ő szeretetéből táplálkoznak. Ilyenkor nagy tettek valósulnak meg.
Megszaporítom õket, nem fogynak el, megbecsültekké teszem õket, nem lesznek lenézettek. (Jer 30,19b)

Az ellenségeskedés megvan a világban, Európában, Magyarországon, felekezetek között, felekezetekben, gyülekezetekben, családokban. Annyira kiélezett ez egyes helyeken, szituációkban, hogy már minden kisebb dolog haragot szül. Sőt nem is kell semmi történjen és haragszunk. Mi mégis az Ő népe vagyunk, mert Ő úgy döntött, hogy szeret minket és ennek érdekében feláldoz mindent.

Kegyelme elért engem is és habár egy csöppet sem érdemeltem meg, Ő azt ígéri, hogy megszaporít és megbecsültté tesz.

2012. április 19., csütörtök

Titeket pedig az ÚR papjainak neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. (Ézs 61,6a)

Az egész közösséget szolgálom. Itt végzem a tennivalókat. Isten behelyezett ide és itt kell tanúskodjak Róla. Bocsásd meg, amikor ellenszenves vagyok és nem Téged szolgállak, hanem inkább a magam dühét tartom fontosabbnak. Volt úgy, hogy inkább behúnytam a szemem, kérlek Uram, bocsásd meg ezt nekem. Ne csak nézzem, lássam is a feladatomat

2012. január 30., hétfő

Uram, megerõsítesz és meggyógyítasz. (Ézs 38,16)

Szeretnénk Dé-vel egyre közelebb kerülni Hozzá. Miért? Mert az Ő közelében békességünk van és elégedettek vagyunk. Harcolunk azért, hogy egyre szélesebb ismeretet szerezzünk Tőle, melyet a hétköznapokban gyakorolunk és kipróbálunk. Drága Uram, kérlek segíts, hogy a számunkra elkészített lehetőségeket felismerve, tegyük azt, ami kedves Előtted. Ámen

Ő az, Aki a legjobban ismer egyenként minket. Ő az, Aki tudja azt is, hogy mire vagyunk képesek együtt. Megpróbálunk minden este leülni és az Ige felett megbeszélni dolgainkat imádságos szívvel.

2012. január 1., vasárnap

Az Úr félelme lesz Sion kincse. (Ézs 33,6)

Európa vezető politikusai és közgazdászai is egységesek abban, hogy 2012 nehezebb lesz, mint 2011 volt. Elemezgetik 2011-et és aggodalommal néznek 2012 felé.
Akinek a kincse számokban mérhető, most nem tudja biztonságban a vagyonát. Ki van élezve a rossz hírekre és ha hall valamit, hisztérikusan reagálva próbálja menekíteni azt, amije van.

Karácsony volt és mi is gyűjtöttünk magunknak kincset. Zsófi, Gergő és Lilla is nagy örömmel bontotta fel a szebbnél, szebb csomagokat. Jessie, Barbie, Buzz, Tűzoltóság, Csigabiga, Zenélődoboz, LEGO és sok más. Igazán sok, jó és szép játék. Dé és én is szuper ajándékoknak örültünk.

Viszont szinte minden nap voltunk Istentiszteleten és nagy ajándékként éltük meg azt, hogy gyülekezeti közösségben tudtunk ünnepelni. Egyre jobban tudunk különbséget tenni a mulandó és állandó értékek között. Nem félünk 2012-től és nem aggódunk, hogy „jaj, mi lesz velünk”, mert Krisztusra tudunk tekinteni és az Igazi Kincset látni Benne. Ez jelenti az igazi szabadságot.

2011. november 28., hétfő

Az utolsó napokban nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. (Ézs 2,4b)

Egyértelmű, hogy ez a mondat a mai napokra nem vonatkozik. Hallunk háborúkról és hallunk gyilkosságokról, látjuk azt is, hogy a fegyverkezés egyáltalán nem állt le, sőt hallani azt is, hogy egyre nagyobb méreteket ölt.

Mégis, Krisztus a mi szívünkben megteremti a békességet! A mi gyülekezetünkben a hétvégén presbiteri ülés volt. Jó volt egyetértésben lenni, visszatekinteni 6 évre és készülni a Karácsonyra. Otthon pedig jó, amikor egyetértésben van a családunk. Jó az, amikor gyerek és szülő is elégedett és mindenikünk tudja és érzi, hogy szükségünk van egymásra és békességben élünk.

Előfordul, hogy rákiabálok Zsófira, vagy Gergőre. Hogyha dühös is vagyok mellette, akkor biztos nem érek célt ezzel a lépéssel. Egy másik alkalommal nem kiabálok, hanem békességben próbálok rendet teremteni és a szívemben valóban ez az őszinte szándék van. Ilyenkor az igyekezetem mindig meghozza a jó gyümölcsöt.

Drága Uram! Ami szétválasztana bennünket, pont az erősítsen meg bennünket közösségként és szeressük azt, hogy különbözőek vagyunk és ezáltal is könnyítsük meg egymás életét, hiszen Te voltál az, Aki így teremtettél minket. Ámen

Oldalak