Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; (Róm 10,12)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IMA. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 22., szerda
2014. március 18., kedd
Figyelj beszédemre, Uram, vedd észre sóhajtozásomat! Figyelj hangos kiáltozásomra..., mert hozzád imádkozom! (Zsolt 5,2-3)
Krisztus testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa õt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. (Zsid 5,7)
2014. február 14., péntek
Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyörület és a könyörgés lelkét. (Zak 12,10a)
amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; (Jn 163,13a)
2013. december 27., péntek
Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. (Ef 5,8)
Drága Uram! Sokan mondják, hogy "nincs időm semmire, imádkozni főleg luxus ezekben az időkben. Nem is tudok őszintén Istenre figyelni ilyen állapotomban."
Pedig amikor olyan sok a munkám, teendőm, hogy szinte már ki sem látszom belőle, akkor a legjobb Hozzád fordulni. Te vagy, Aki lehiggasztasz, megnyugtatsz. Te vagy, Aki úgy alakítod, hogy kevesebb munkával, többet elvégzek. Te vagy, Aki emlékeztetsz, hogy a tevékenységeim során legyek tekintettel a körülöttem lévőkre. Te vagy, Aki megvilágítasz és a környezetem a rajtam visszatükröződő világosságban igazodik el és jut közelebb Hozzád. Az igazi küldetése egy embernek, szolgálni Neked és ezzel szolgálni másoknak. Ámen

2013. szeptember 20., péntek
Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. (Lk 12,27)
Ő jobban tudja, mire van szükséged. Nyugodtan Rá bízhatom magam, mert Ő nem csak a jövőmmel, hanem a jelenemmel is foglalkozik és jól tudja, hogy mitől működök jól.
2013. szeptember 19., csütörtök
mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.” (Mt 6,8b)
Az agyonismételt ima haszontalan. Lehet ugyan olyan küldetés, hogy egy dologért kitartóan, rendszeresen imádkozom, de ezt belül éreznem kell, hogy ez a feladatom. Ez egy imaharc. A Szentlélek által vezetett imának van nagy ereje. Minden más értéktelen. Viszont fontos ebben is a próbálkozás, törekvés és gyakorlás. Jól imádkozni azt jelenti, hogy érzékeny vagyok arra, amit eszembe juttat a Szentlélek és abba az irányba vezetem a gondolataimat.
2013. január 3., csütörtök
A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg. (Zsid 13,2)
Annyi időt és energiát áldozunk egy jó étel elkészítésére, hogy a vendégre már semmink sem jut. Ez a vendégszeretet?
Mosott ruha a padláson, vagy a gyermek?
Pletyizés, vagy imádkozás?
Webszörf, vagy a tiszta ige?
Elilim, vagy ÚR Jézus?
Urunk! Mindenféle mással töltöm az időmet és állapotomon csodálkozom. Még akkor is időt kell szánnom arra, hogy Téged hallgassalak, amikor a gyerekekkel vagyok és úgy tűnik, hogy 1 percem sincs. Kérlek bocsásd meg, hogy nem tettem és ezzel rossz példával is szolgáltam. Ámen

2012. december 3., hétfő
„Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. (Lk 11,9)
Jó az Isten és Ő szeretet. Ő azt akarja, hogy boldogan éljünk. Olyan boldogság ez, ami kifogyhatatlan forrásból táplálkozik. Ha van kérés, akkor fogalmazd meg Felé azt. Ha keresed Őt, megtalálod, mert Ő megtalálható. A mi Királyunk személyesen törődik velünk és Ő szolgál nekünk.
Sokszor van, hogy nem tudok kérni. Ilyenkor érdemes gesztusokat tegyek, például kinyitom a tenyerem, mint egy koldus. Sokszor van, hogy rosszul kérek. Ilyenkor az Úr megfogalmazza helyettem a valódi kérést, hiszen Ő folyton esedezik értünk az Atyánál.
Urunk! Köszönöm, hogy mindenki megtalálja Nálad azt, amit valójában keres. Köszönöm, hogy elérhetővé tetted Magad és Te magad gondoskodtál arról, hogy kitöltsd a szükségünket a Jézus Krisztus által. Ámen

2012. október 16., kedd
Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük. (Mt 18,20)
Egy barátom az iskola mellett felszolgálóként dolgozott. Nagyon fáradt volt már 12 órás szolgálat után, de a fogát összeszorítva is, ki akart tartani. Végül félrevonult pár másodpercre és kérte Istent, hogy segítsen rajta, mert neki most talpon kell maradnia. Úgy mesélte, hogy ezek után, mintha kicserélték volna, az egész teste felfrissült és még órákig bírta.
Régen egy vérfolyásos asszony sosem adta fel és minden energiáját, egész vagyonát arra költve, fejébe vette, hogy ő meggyógyul. Nagyon legyengülve végül úgy gondolkozott, "ha csak megérinthetem ruháját, meggyógyulok." Megérintette Jézus ruhája szegélyét és még abban az órában meggyógyult.
Jézus itt van köztünk, mindenkor imádkoznunk kell, és nem szabad belefáradnunk.
Urunk! Szeretnénk imaharcosok lenni! Ámen

2012. április 18., szerda
Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem. (Zsolt 63,5)
Hogyha nem figyelek Istenre, akkor imádkozni sem tudok. Viszont amikor figyelek, van hogy nem imádkozok. Van, hogy különvéleményem van és azért vagyok csak engedelmes, mert Isten rendelkezései elől nincs kibúvó. Ez elhidegülés.
A mai ige arról szól, hogy teljes szívből, értelemmel és minden erőmből az Urat imádom. Ez az amikor Őt szeretem és az ilyen imádságot szereti az Isten.

2011. május 31., kedd
A századosnak ezt mondta Jézus: "Menj el, és legyen a te hited szerint." És meggyógyult a szolga még abban az órában. (Mt 8,13)
„Legyen a te hited szerint.” Ez nem azt jelenti, hogyha erősen hiszek, akkor mindig úgy lesz, ahogy elképzeltem. De azt biztosan jelenti, hogyha imádkozok és kérek, meghallgat az Isten.
A tegnap este Zsófi elővette a párnája alól az imádságos füzetecskéjét és úgy mondta el az imáját, hogy közben nézegette azt. Zsófit is meghallgatta az Isten, ebben biztos vagyok.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)