Jézusnak mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hû fõpap legyen az Isten elõtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bûneiért. (Zsid 2,17)

Egy köztiszteletben álló polgár és az ő társasága valóban megpróbál erkölcsös életet élni. Még az is előfordulhat, hogy nagyjából sikerül is nekik tisztességes életet élni. Most eltekintek attól, hogy sok hír arról számol be, hogy csak a felszínen mutatkoznak a tisztesség jelei. A magát erkölcsösnek valló és gyakorló társaság lenézi azokat, akik gyakrabban buknak el erkölcsi téren. Ez velem is így elő szokott fordulni. Aztán van az is, hogy egy ilyen társaságban nem is merjük bevallani gyengeségeinket, és ez a folyamatos makulátlanságot mutató álca fárasztó, személyiségromboló, szeretetlen, barátságtalan.

Egy keresztyén környezetben is ilyen előfordulhat.

Törekednünk kell a jóra, nemesre, de sosem felejthetjük el, hogy mi is a világból jöttünk és tele van az új életünk is botladozással, így nem követelőzhetünk a barátunkkal szemben sem, főleg akkor nem, ha még meg sem tért. Azonban bátoríthatjuk, segíthetjük és útbaigazítjuk egymást.

És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt (Lk 15,20)

Uram! Neked köszönhetem a hitemet, a kapcsolatot Veled, de én is meg kellett tennem azt a részt, hogy elindulok Feléd. Nem úgy, hogy miközben Rád néztem, egy másik utat választottam, hanem ténylegesen elindultam Feléd. A hiányérzetem miatt fordultam meg és indultam vissza Hozzád és amikor Te ezt megláttad, jöttél, hogy átölelj. Azóta tudom, hogy mindenkinek szüksége van erre az ölelésre. Köszönöm, hogy a szereteted valóban kitölt minden szükséget. Bocsásd meg, amikor letérek a helyes irányról, ilyenkor büszkeség és önsajnálat váltakozik bennem. Ámen

Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. (Zsid 5,7)

Amikor 100%-osan fordulok Isten felé, azaz totálisan, akkor tudok Rá figyelni. Nem elegendő az, hogy egy kicsit ide és egy kicsit oda. Aki egyik kezével kapaszkodik Istenbe és a másikkal pedig a kényelmeset keresi, vajon tud-e valóban kapaszkodni az Úrban?
Vajon a saját lelkem, vagy Isten Lelke vezérel? Sokszor operálni kell és nem mindig szép látvány, amikor Isten Lelke munkálkodik valakiben. Gondoljunk csak Jánosra, hogy milyen látványt nyújthatott mosdatlanul, rongyokban a pusztában.

A célállomás a fontos és nem az, hogy milyen kényelmesen utazol.
Bele kell kapaszkodni mind a két kezeddel az Úrba!

Uram! Nem könnyű csakis az eke szarván tartani a kezem. Érvényesülni szeretnék ebben a világban is. Szeretném, hogy a gyermekeim is érvényesüljenek. Ugyanakkor kizárólag és mindenben Téged szeretnélek szolgálni. Megy-e ez egyszerre? Ámen

Krisztus mondja: "Nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre." (Lk 15,7)

Az osztatlan figyelem szeretetével keresett meg Jézus, amikor elvesztem. Ő nem kímélte magát, tudta, hogy a kereséssel együtt jár a nagy áldozat és mikor rám talált nagy öröm volt Benne.

Drága Uram! Nem szeretnék bujkálni Előled, jövök Eléd és a Te kegyelmedből vagyok, aki vagyok. Ámen. 

Vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogányoknak küldetett el Istennek ez az üdvössége. Ők pedig meg is fogják azt hallani. (ApCsel 28,28)

Pogánynak kell lennie annak, aki valóban az Úrral szeretne együtt lenni. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy megrepedt nádszálak, füstölgő mécsesek vagyunk, amire rá kell ébrednünk. De Ő nem tör el és nem olt el.

Uram! Segíts jól vezetni a rám bízottakat. Segíts ébresztgetni őket és Feléd terelni. Ámen.