2015. január 19., hétfő
De ő ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,9a)
Kegyelmezz, URam, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, URam, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, (Zsolt 6,3-4a)
Gondolatok
Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. (Róm 9,16)
Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az ÚR, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt, hanem azért, mert szeret benneteket az ÚR, (5Móz 7,7-8a)
A szabad akaratról volt szó. Ha részletesebben is megvizsgáljuk, azt a következtetést kell levonjuk, hogy tudatunk, akaratunk létezik ugyan, de az nem szabad. Még a legegyszerűbb döntéseknél is megnyilvánul: például többféle ízű fagyiból is, hogyha például a citromosat választja az illető, valamiféle előzménye van a választásnak, ami eleve elrendeli, hogy a citromos fagyi mellé teszi a le a voksát. Hogyha pedig nem szabad az akarat, akkor miért van az, hogy vannak, akik nem üdvözülnek? Tudjuk, Isten azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön. Felolvastunk a Római levél 9. részéből. Isten szeret minket. A sintoistát is szereti és engem is, aki keresztyén vagyok. Az Ő választása viszont megmásíthatatlanul az, hogy én keresztyén vagyok, a sintoista pedig, sintoista. Ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem ennek helyességét?
Isten nem okolható semmi rosszért, ami a világban van. A
legtöbb tévedés, és gonosz dolog (bűn) a Sátán és a bukott ember működésének
eredménye.
Isten megengedi a sok hamis vallás (és akár a névleges
keresztyénség) létezését, de hatalmas arra, hogy pl. egy sintoista kultúrában
felnövő embert is üdvözítsen.
Vannak olyan ún. rossz dolgok, amiket akár közvetlenül is
Isten okoz (lásd És 45:7), de mindazokkal neki jó céljai vannak (lásd: Róm
8:28), aztán vannak olyan jó dolgok, amiket csak mi látunk rossznak, de Isten
nevelő munkájának eszköze (lásd: Zsid 12:11).
2015. január 10., szombat
Gondolatok
2Kor. 4. és a Jer. 1. fejezetből olvastunk. Gyermeki őszinteséggel és nyitottsággal kell kapcsolatot ápoljunk Istennel. Ez azt jelenti, hogy elmondom Neki a dolgaimat és várom Tőle a választ. Bizalommal vagyok iránta. Előfordul, hogy sírok, "hisztizek" és valamit nem értek, de hagyom magamat megnyugtatni és Ő meg is teszi ezt. Végül teljes békesség lesz bennem. Igyekszem, hogy ne vétkezzek, mégis egyszerűen belülről érzem, hogy mikor léptem át 1-1 határt. Azonban Isten képmása nem én vagyok, hanem Jézus Krisztus. Őbenne valósult meg minden, amit az Atya eltervezett. Ő kell álljon a mi életünk középpontjában is. A Szentlélek is Őt jelenti ki. Jézus Krisztust hirdetjük az emberek között és a gyülekezetünknek ez kell legyen a küldetése. A 2015. évi ige: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.” Sötétség van körülöttünk, ha úgy tetszik, körül vesz minket az ellenség. Azonban nekünk nem az a dolgunk, hogy elkülönülve üljünk Krisztus világosságánál. Krisztus is bátran jött el a sötétségbe és szeretettel világított az emberek között. Mi is az emberek között kell élnünk. Gyülekezetünknek van hívő és nem hívő tagja is. Fogadjuk be az embereket Isten dicsőségére. Így tudunk engedelmeskedni Isten parancsának.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)