2012. március 9., péntek

Kilábalás

Ne nem a országé, csak a kis családunk kilábalása folyik a betegségekből.
Igazából nem tudom ki kezdte és hogyan, de emlékeim szerint minden Szabolcs ujjtörése óta tart. Gergő lett influenzás, majd Lilla köhögött és taknyolt heteken át, Zsófi köhögött majd lázas lett, végül engem is a hideg rázott és végül Gergő ismét beteg lett. A megkoronázása a dolgoknak az volt, amikor Szabolcs telefonált, hogy már ő is jön haza betegen. Az eredeti terv az volt, hogy valóban itthon lesz, de mint ápoló személyzet lát el feladatot. így én gyorsan meggyógyultam és ápolás volt rendületlenül. Közben jött Rózsika néni segíteni, játszott a gyerekekkel, ami hatalmas segítség volt.
Mára talán mindenki jobban van.
Gergőt és vele együtt az egész családot szülinapra hívták holnapra, remélem el tudunk menni.
Szabolcs ujja is gyógyulóban, bár még hetekig nem lesz 100%-os a működése.
Szóval így lábalunk ki mi.

Mindehhez hozzátartozik, hogy amikor örültem az egyik gyógyulásának, a másik tuti beteg lett. Kicsit ördögi körnek éreztem. Három gyerek az három gyerek, ami az egyiket elkapja a másikat nem, vagy éppen teljesen másként vészelik át, más tünetekkel más idő alatt.
Nem unatkoztunk az elmúlt hetekben.

Már csak hosszú átalvós éjszakákra vágyom és zavartalan forró fürdőre.

2012. március 8., csütörtök

Kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet. (Jer 2,13)

Már jó ideje betegeskedik az egész családunk és utolsóként én is meggyógyulok. Ezalatt a gyerekek megszokták, hogy minden reggel bekapcsoljuk nekik a tévét, amíg elkészítjük a reggelijüket. Ahogy felkeltek ez volt az első kérdés: Anyaaaa! Nézünk tévét?

Ma Dé kijelentette, hogy eltesszük azt az egy tv-t is, ami a hálószobánkban van. Nagyon büszke voltam rá. Nehezebb lesz neki a reggeli procedúra, különösen, akkor amikor én dolgozok és mindhárom gyerek itthon van. De ő mégis bevállalta. Köszönöm!

2012. március 4., vasárnap

2. hét

Felséges Isten! Én Téged választottalak. Te totálisan és egyetlenként Vagy az életemben így. Ámen

Mindenható Isten! Köszönöm, hogy megteremtettél és funkcióim vannak. Nem kell mindenhez értsek, mert Te nem is így határoztál meg engem. Azt kérem Tőled, hogy adj bölcsességet látni, mik a feladataim és azokat 100%-osan végezzem is el. Ámen

Segítőtársat ajándékozó Isten! Segíts, hogy páromnak örömet okozzak és elkerüljem azt, ami őt elszomorítja. Szeretetem, hűségem legyen nyilvánvaló számára és nem csak azért, mert tudja, hogy a Színed előtt fogadott ígéretemet nem szegem meg. Szeretném a lehetőségeket megragadni arra, hogy neki öröme legyen a hétköznapokban is. Ámen

Békés Isten! Amikor tombol a vihar és a hullámok összecsapnak a fejem felett, hívlak Téged. Ilyenkor már kétségbe vagyok esve, de a Te jelenléted mindent lecsendesít. Ámen

Megelevenítő Isten! Te vagy, Aki emberi kapcsolatokat is meggyógyítasz. Segíts kérlek, hogy személyiségem egyre kisebb legyen. Tudjam és akarjam is átadni a Te megoldásaidat a problémákra. Ámen

Szent Isten! Hálás vagyok, hogy szólhatok Hozzád és Te meghallgatsz. Igyekszem megmaradni a szűk úton, de van csapda, amibe belesétálok. Te kegyelmes Vagy és szeretve, továbbra is megtartasz engem. Ámen

Drága Bárány! Add, hogy egyre többen Téged válasszanak. Bárcsak minden ember úgy döntene, hogy csak Te formálhass jogot az életükre. Ámen

Oldalak