És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt (Lk 15,20)

Uram! Neked köszönhetem a hitemet, a kapcsolatot Veled, de én is meg kellett tennem azt a részt, hogy elindulok Feléd. Nem úgy, hogy miközben Rád néztem, egy másik utat választottam, hanem ténylegesen elindultam Feléd. A hiányérzetem miatt fordultam meg és indultam vissza Hozzád és amikor Te ezt megláttad, jöttél, hogy átölelj. Azóta tudom, hogy mindenkinek szüksége van erre az ölelésre. Köszönöm, hogy a szereteted valóban kitölt minden szükséget. Bocsásd meg, amikor letérek a helyes irányról, ilyenkor büszkeség és önsajnálat váltakozik bennem. Ámen