2016. április 1., péntek

Gondolatok

A Jel 14-et és a 2Thessz 1-2-t olvastuk. Az Úr eljövetelét megelőzte a törvénytipró megjelenése a Jel 13-ban. Napjainkban is látszik, hogy mit is jelent ez. A törvénytipró Isten nélkül akar rendszereket működtetni. Az ember azt vallja, hogy gazdasági, állami, társadalmi, egészségügyi, tudományos működéshez nincs szükség Istenre. A tehetséges közgazdász, programozó, politikus, tudós, szociológus, orvos megoldja a felmerülő problémákat, Isten tanácsai, segítsége nélkül is. Ezután csalódnak és bíznak abban, hogy legközelebb mégis sikerül.
Másképp látja ezt viszont Isten választottja. A 144000 mind ott van a Báránynál a 14. részben. Őket nem tudta a törvénytipró megtéveszteni és teljes létszámban ott állnak az Úr mellett. Szüzek maradtak és nem az alternatív megoldásokban gondolkodtak, bíztak Istenben. János látta, az evangélium hirdettetik mindenfelé és eljutott minden emberhez. János látta, hogy kihirdetésre került a földi világ összeomlása is. Azt is látta, hogy figyelmeztettek minden embert, hogy nem lesz jó vége a bálványimádásnak. Ezután látta János, és most jön el az Emberfia, felhőn. Sarló volt a kezében és az ítélet utolsó felvonása elkezdődött.

Oldalak