Dávid ezt mondta az Úrnak: Nagyot vétettem azzal, hogy ezt tettem! Most azért bocsásd meg,
Uram, a te szolgád bűnét! (2Sám 24,10)

Komolyan vesszük-e azt, hogy Krisztus az összes bűnünket magára vette és végig ment velük a keresztre? Pontosan még a mai napig sem értem a dolgot, de látom a valóságot, hogy Jézus miattam is és helyettem is szenvedett és halt meg. Ezek miatt Isten engem igaznak és szentnek tart és nem tulajdonít nekem bűnt. Hiszem-e ezt? Akkor válik egyre hihetőbbé és nyilvánvalóbbá ez számomra is, hogyha én is gyakorlom a megbocsátást. Azt állítom, hogy szeretem Dé-t. A szám szól, de vajon a tetteim is ezt bizonyítják? Sokszor nem. Bánom én ezt nagyon, de ez az igazság. Amikor felhánytorgatom neki a hibáit, mulasztásait, akkor nem szeretem őt.

Mondhatná valaki, hogy hát a szeretet őszinte és szeretet örül az igazságnak! Miért nem mondhatom neki szeretettel, hogy ez és ez a hibája? Igen ám, de ott van az is, hogy a szeretet mindent remél. Ez azt jelentheti, hogy habár tudok a hibájáról és rossz dolgairól, mégis a jó dolgaira koncentrálok. Azzal szeretem őt, hogy nem hánytorgatom neki fel a rosszat, hiszen jogom sem lenne hozzá, és együtt örülök vele a jó dolgokért. Dé már régóta mondja, hogy egyáltalán nem érzi azt, hogy szeretem, amikor emlékeztetem őt a hibáira, de ez nem talált nálam halló fülekre. Körülbelül eddig. 2006.02.11 óta vagyunk házasok, de most tudtam megfogalmazni, hogy miért is van igaza Dé-nek.

Dé bocsásd meg az emiatti szeretetlenségemet! Remélem, fordulóponthoz érkeztünk!:)