Ti Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok. (Gal 4,28)

Amikor egy emberrel először beszélgetek, legtöbbször megkérdezik tőlem, hogy hova való vagyok. Manapság, mintha ez kínos volna, már nem is kérdezik meg, hogy mi a foglalkozásom. Aztán végképp ritkán kérdeznek rá, hogy mit hiszek, kiben hiszek. Pedig úgy gondolom, hogy ezek nem kellene tabutémák legyenek, sőt... Vajon miért alakulhatott ez így ki? Ebbe nem szeretnék bele menni, de elgondolkodtató.

Tegnap előtt vitatkoztunk Dé-vel és egy kicsit túlzóan ugyan, de komolyan gondolva mondta azt, hogy sokszor nem látja ez igyekezetemet. Azaz a felismerés után nincs meg a cselekedet. Ez szerintem másképp megfogalmazva azt jelenti, hogy nem vagyok hiteles. Ilyenkor bosszant is, hogy nem vagyok hiteles, főleg Dé szemében. De, ami még rosszabb, hogy arra gondolok, vajon hány embert riasztottam már el Isten közeléből azzal, hogy Isten gyermekeként nem vagyok hiteles.

Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését, még jobban górcső alá vagyunk véve. Többen figyelnek minket, hiszen nem szeretnének az emberek olyanba beleválasztani, ahol hazugság van. Hogyha valamit nem úgy teszünk, ahogy mondjuk, rögtön jön a visszajelzés. Ezt is vállalnunk kell hitéletünk során.

Isten mégis használ engem. Ez a kegyelem, amikor nem az érdemeim miatt, hanem azért, mert az Ő gyermeke vagyok.