Jézus így szólt a bénához: "Bízzál, fiam, megbocsáttattak bûneid." (Mt 9,2b)
Mivel tudom, hogy bűnösek vagyunk és tisztában vagyok azzal is, hogy miattam is van szenvedés ezen a földön, a tegnap féltem.
Ez úgy volt, hogy Erzsi telefonált, Dé 2 perces fájásokkal a mentővel a korház felé tart. Nagyon izgatott voltam és örültem, hamarosan láthatom Lillát. A munkahelyemről gyorsabban értem a korházba, mint a mentő és az orvosunkat megcsörgettem a portán keresztül, de ő éppen államvizsgáztatott. Elmentem a szülőszobák előtti váróba és ott mondták, hogy mindenről tudnak és nyugalom van. Megérkezett Dé. Bevitték, megvizsgálták és közölték velem, hogy hamarosan szülünk és bekísértek az egyik szülőszobába. Dé saját lábán 2 percre rá jött át a vizsgálóból a szobába. Nagyon lehetett látni az arcán, hogy már sok fájáson túl van. Csak annyit mondott erről, hogy nagyon fáj, de semmi jajgatás nem jött ki belőle. Minden a legnagyobb rendben zajlott. Dé mondta meg nekem, hogy eltűnt a méhszáj és segítettem őt felfeküdni az ágyra. Az új orvos bejött, bemutatkozott és nagyon megnyerő volt. Pillanatok alatt elfogadtatta magát Dé-vel is. Úgy nézett ki, hogy sima szülés lesz. A burok még zárt volt, vártunk a szülésznőnkre. Késett, így az új orvosunk elkezdte és burkot repesztett. A magzatvíz tökéletes volt. Ezután vártunk és reméltük, hogy Lilla hamarosan eléri a szülőcsatornát. Lehetett látni, hogy valamin nagyon gondolkodik az orvos. Én vizes ruhával borogattam, Dé-t és közben próbáltam mértékkel bátorítani a feleségemet. Aztán bejött egy másik orvos és láttam a tekintetén, hogy gáz van. Na ekkor kezdtem el félni! Az orvosunkból nem akaródzott kijönni, de végül mondta, hogy még egy fájást megvárunk és ha addig sem semmi, akkor megyünk a műtőbe. Rossz volt a CTG. Dé erre nagyon elcsüggedt. De aztán jött a fájás és megpróbálta összeszedni az összes erejét, én közben magamban imádkoztam. Dé-t a fájás után áttették egy másik ágyra, hogy elvigyék a műtőbe. Erre a szülésznőnk, aki időközben megérkezett mondta, hogy nincs még ennek vége, látott ő már olyant, hogy a műtőben jött ki a baba normál úton. Ekkor Dé nagyon összeszedte magát. Lehetett látni ahogy összpontosít és teljes erejével koncentrál, hogy kitolja Lillát. Sikeres volt a kísérlet. Lilla közelebb került a szülőcsatornához.
Erre az orvosunk is fellelkesedett, hogy a hüvelyi szülésnek nagy esélye van. Szólt, hogy fogjam és tartsam erősen Dé egyik lábát, a másikat tartotta a szülésznő. Az orvos elkezdte nyomni Lillát Dé pocakján keresztül, eközben a szülésznő a gátvédelemre figyelt. A doki miután megnyomta Lillát, mélyen érte nyúlt és beállította a fejét a szülőcsatornába. Eközben Dé alig ejtett ki egy pár nyögést a száján. A gyerek végül homlokkal előre érkezett ki és ahogy kihúzták lehetett látni, hogy Lilla nyakára a köldökzsinor kétszer is rátekeredett. Dé és Lilla kicsattanóan egészséges, most így különváltan is. Hála a mi Urunk kegyelmének!