2017. július 5., szerda

Emlékezz az ősidőkre, gondold csak át az előző nemzedékek éveit! Kérdezd meg atyádat, ő majd elbeszéli, a közötted élő véneket, ők majd igazolják. (5Móz 32,7)

Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. (Lk 18,16)

Ma a második nap volt a gyúrói napközis táborból. Nem vettem részt rajta, de mindhárom nagy gyerekem Istent dicsőítő énekeket zeng itthon is, ami nagy örömöt okoz nekem is. Dé ma bundáskenyeret készített és ezalatt több dicsőítő dalt hallhattam, aminek szintén örült szívem, lelkem. Simon pedig mosolygott és közben nagyokat kurjongatott. Az Úr házában lakom egész életemben.

2017. június 20., kedd

Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az Úr igéjét?! (Jer 8,9)

Hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. (1Kor 2,5)

A bátor döntések, amik örömet okoztak az életünkben, hitből gyökereztek. A hit pedig az volt, hogy készpénznek vettük Urunk igéjét és az ígéreteibe kapaszkodva életre szóló lépéseket tettünk. 
Ilyenek például: házasságkötésünk 4 hónapos ismeretség után, 4 gyermek vállalása, lakáshitel felvétele, munkahely váltás, építkezés, adakozás

2017. június 17., szombat

Miért pereltek velem? Hiszen ti hagytatok el hűtlenül - így szól az Úr. (Jer 2,29)

Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! (Lk 19,42a)


Az Atya mindenkit átölelne. A fiak közül azonban egyesek ebből nem kérnek. Ők, akik folyton perlekednek és békességet nem lelni. Ki tehet erről? Az Atya? 
Édesapaként látom, hogy a gyermekeim civakodnak, veszekednek. Látom az én nyugtalanságomat, kötözködős természetemet is bennük. Azonban ők mégsem én vagyok és a gyermekeimet rendre utasítom és vágyom arra, hogy megbékéljenek egymással, velem. Igazi öröm, mikor ez sikerül.

Ezzel szemben az Atya jó és Tőle csakis a Lélek gyümölcsét kapjuk, ha nem utasítjuk el. Igazi öröm van Benne, ha sikerül teremni a békesség gyümölcsét. 

Ma békességgel tudtuk Dé-vel átrendezni a kamrát, mert egy új polcot legóztunk be közös erővel, örömmel.

Oldalak