Az
ókori időkben volt olyan gondolat, hogy az emberi ösztönt az ún. ideák mentén
tartja irányítás alatt az emberi akarat. Volt determenisztikus gondolat is az
ókorban. Ez pedig azt tartotta, hogyha elég ismeretünk lenne arra, hogy minek,
mi a következménye, mi, miből lesz, akkor könnyen kiszámíthatóvá válhatna az
emberi magatartás, döntés. A keresztények között is már a 400-as években
megjelent az a gondolat, hogy az üdvösséget az ember a saját akaratából
választhatja. Ez eretnek gondolatnak számított, hiszen a keresztény mainstream:
a bűnös ember nem tud nem rosszat tenni. Azután telt múlt az idő és mégis
beférkőzött az egyházba a tanítás, hogy az emberi akaraton is múlik az
üdvösség. Luther viszont azzal állt elő, hogy az emberi akaratot egy gyeplő irányítja,
melyet saját maga, illetve az Ördög fog, vagy az Isten. Az üdvösség kérdésében
pedig úgy foglalt állást, hogy csakis Isten kegyelme ez, hiszen az ember ellenáll a jónak az akaratával. Később a katolikus vonalon a tridenti zsinat
megerősítette, hogy Ádám és Éva óta a szabad akarat ugyan meggyengült, de van
egy olyan része az akaratnak, ami szabad és vágyhatja az Istent. Az akarat ezen része
felkészülhet az Isten üdvözítésének az elfogadására. Majd a 20. században pedig
katolikus és evangélikus kihozott egy közös nyilatkozatot, melyben a sok közös
után eltérően a katolikus oldal azt mondta ki, hogy akaratunk azon részét
előkészíti az Isten, hogy pozitívan válaszoljunk Isten elhívására. Evangélikus
oldalról viszont az került elfogadásra, hogy semmi jó nincs bennünk, így Isten
semmit nem készíthet elő, azonban arra van lehetőségünk, hogy az Ő hívását
elutasítsuk.
A
saját élményem az, hogy egy éjszaka sírtam és rádöbbentem, hogy nem tudok
magamon segíteni. Imádkoztam Istenhez, hogy segítsen nyomorult helyzetemben,
mert Ő tud. Nem szerettem volna tovább kétségek között élni, aztán pedig
elaludtam. Úgy keltem fel, hogy szabad vagyok. A szabadságomat Istennek
köszönhetem. Ő tágas legelőre terelt engem és ez úgy biztonságos, hogy az Ő
védelme veszi körül.