2012. december 7., péntek

Jézus által hirdetjük a bűnök bocsánatát. (ApCsel 13,38)

Felépítettem ezt a kis birodalmat. Csak nézz körül! - többször hallottam már hasonlókat.
Én így fogalmaztam: Most ezzel kell beérni, de dolgozok azon, hogy legyen nagyobb.

Mindkét mondatból hiányzik a lényeg. A lényeg pedig az, hogy minden jót Istennek köszönhetünk. Az én terveim és építkezéseim mind Isten akarata szerint valósulnak meg. Bűnös dolog, amit kimondtam, mert Istentelen volt. Ha pedig odagondoltam, akkor miért nem fejeztem ki világosan?

Uram! Ilyen rövid mondatokban is megnyilvánulhat a Tőled függetlenedni akaró lelkületem. Kérlek bocsáss meg! Tudom, hogy Te megbocsátasz. Ámen

Oldalak