A fiú még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult és megcsókolta őt. (Lk 15,20b)

Az a jelenet jutott eszembe, ahogyan az Úr rám tekinthetett, miközben botladozva megpróbáltam közelebb kerülni Hozzá. Az ördög szánalmas, szerencsétlennek tartott, és nevetségesen értéktelennek. Az Úr viszont máris a segítségemre indult és amikor odaért hozzám, átölelt és biztosított arról, hogy Ő szeret és nem fog elhagyni soha. Ő aztán kezébe vett és formál engem. Biztos vagyok abban, hogy most már más szemében is egyre értékesebb vagyok, azonban tudom, hogy mindez az én Uram érdeme és hálás a szívem Felé.

Habár szülőként a gyermekeinket megpróbáljuk úgy nevelni, szeretni, óvni, ahogyan ezt Tőle megtanultuk, abban bizonyosak vagyunk, hogy a gyerekeink is csak az Úrnál vannak jó kezekben.