2012. november 29., csütörtök
Isten hûséges, és nem hagy titeket erõtökön felül kísérteni; sõt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni. (1Kor 10,13b)
Hogyha a bűn Istentől való elszakadtságom állapotát jelenti, akkor nincsen bűnöm. Igaz is, mert Krisztus szenvedett helyettem és meghalt értem, majd fel is támadt a halálból. Isten újjászült engem és nem e világ szülöttjeként, velem van az Isten, amelyben megerősít Szentlelke által.
E világ fejedelme, a Kísértő, viszont nem nyugszik és cinikusokat, aggodalmaskodókat, tévelygőket, Istentagadókat, hitetleneket és tudatlanokat is felhasznál, hogy letérjek jobbra, vagy balra. Az ördög az óemberemet is használja a mások, vagy magam kísértésére.
Azonban hűséges az Úr és nem hagy elveszni még akkor sem, hogyha nem tudtam ellenállni. Ha kilátástalan minden, imádkozok, bocsánatot kérek és Ő segít, mert azt ígérte, hogy megszabadít.
Ő még azt is mondja, hogy a kísértéseket ki lehet bírni. A törekvésemmel ellenállhatok a kísértésnek, mert Ő nem hagyja, hogy erőm feletti legyen az.