Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt Jézus, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. (Mk 1,35)

A tegnap este Gergő beverte a fejét a fal sarkába. Megijedtünk, mert nagyon csúnya volt a duzzadás a homlokán. Dé hívta az édesanyját és el is mentek a sürgősségi ambulanciára.
Zsófi meg volt ijedve és sírt. Átöleltem és mondtam neki, hogy valószínűleg semmi komoly baja nincs Gergőnek. Viszonylag meg is nyugodott és be is feküdt az ágyába. Imádkoztunk és kértük Istentől azt is, hogy Dé és Gergő mihamarabb jöjjenek haza.
Közben én is végiggondoltam, hogy micsoda kegyelem Istentől az életünk. Hiába az elővigyázatosság és a tervezés, bármikor, bármi megtörténhetne velünk, mert törékenyek vagyunk. Az egész világunk, hogy még fent maradt, az csakis Istennek lehet hála. A bűneink következményeinek olyan súlya van, hogy Isten kegyelme nélkül már régen végünk lenne.